VI. Megmozdul az állókép

Kinetoszkóp


Utólag hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy minden mozgásrögzítő és -vetítő berendezés mintegy a mozi előképeként működött, a mozi volt ezek csúcs- és végpontja, a megtalált tökéletes megoldás, ami visszamenőleg érvénytelenítette a bukdácsoló próbálkozásokat. De ha jól figyelünk az évszámokra, azt találjuk, hogy bizony a mutoszkóp vagy a tachyszkóp fénykora már a mozielőadások idejére esik, hogy a mutoszkópokban sokszor mozifilmek jelenetei láthatóak. A búcsúzó 19. század utolsó évtizedei a mozgó képek bűvöletében telnek, ahogy a mozi előtörténetében látni fogjuk, mintha versenyt futnának a feltalálók, hogy ki ér fel hamarabb a csúcsra. A mozit nem „feltalálták”, nem forradalmi újdonságként született meg, csak egyik állomása volt annak a folyamatos fejlődésnek, ami a 19. század 20-as, 30-as éveiben kezdődött, s a mai napig tart, hisz a computeranimáció sem használt mást, mint Simon Stampfer stroboszkópjának működési elvét. Abban a pillanatban, amikor a fotótechnika fejlődése lehetővé teszi pillanatfelvételek készítését, meglódul a fejlődés, szükségszerűen megszületnek azok a kamerák, amelyekkel gyors egymásutánban tudnak képsorozatokat felvenni. Amikor az Edison-csapat egyik tagja, W.K.L. Dickson 1894-ben a fonográfhoz hasonló készüléket konstruál, a kinetográfot, amellyel a mozgó képeket folyamatosan lehet felvenni[79] , a hiányzó láncszemet, a flexibilis celluloidfilmet találja meg. (Emlékezzünk Marey-re és Demenyre, akik már transzparens, perforált, filmcsévélő orsóval ellátott filmmel dolgoztak. Demeny Dicksonnal körülbelül egy időben konstruálta meg a filmszalagot folyamatosan továbbító, a képkockák között azonos távolságot tartó felvevőjét.)

A kinetográf párjaként született meg Edison kinetoszkópja, ami a kamerával felvett képeket a felvételivel azonos sebességgel játszotta le, tette láthatóvá az emberi szem számára. 1894 áprilisában a Broadway-n mutatta be az új csodát kinetoszkóp-pavilonjában, ahol mindjárt tíz berendezéssel indított. Két év alatt az egész világot meghódítja az új eszköz. A kinetoszkóp megjelenése, használata erősen emlékeztet a mutoszkópra, ez is egyetlen nézőre szabott szekrény, ami pénzbedobás után egy 10-15 méteres filmszalagot játszik le. Megvan tehát a mozgófilm, de még mindig csak egy ember láthatja egyszerre.[80]

A kinetoszkóp indította be a versenyfutás finisét: a kinetoszkóp képeit kellett nagyíthatóvá és vetíthetővé tenni, hogy egyszerre többen nézhessék és vehessenek jegyet. Ezen a ponton kapcsolódik össze a mozgás megörökítésének története a laterna magicáéval. A (krono-)fotográfia és a bűvös lámpa az 1890-es évek közepén frigyre lép, s házasságukból sajátos kombináció születik, aminek alapja, hogy a fotográfiai képeket transzparens celluloidfilm hosszú szalagjára rögzítik.[81]

A versenyt a Lumière-fivérek nyerik meg.[82]


79 Az Edison-féle kinetográf-stúdiót, a Black Maria-t fekete kátránylemezzel bélelik, itt készülnek a „filmek”: „igen ismert színművészek, bokszbajnokok, birkózók, lasszóvetők, Buffalo Bill-féle mesterlövészek, kígyótáncosnők, keleti puskaművészek és késdobálók, mexikói párbajhősök, a kötél és a trapéz királyai és királynői sorra jelennek meg Edisonnál” [-]: A villamos tachiszkóp és a kinetoszkóp. De Natuur, 1895. In: Leonard Vries: i. m. 109. o. A kinetoszkópok műsorára kerülő attrakciók meghatóan idézi fel a valaha volt vásárok „mutatványossorának” kínálatát.

80 A De Natuur 1895-ös száma a következőképpen írja le a kinetoszkópot: „a kronofotográfiák negatívjait egy fényérzékennyé tett, keskeny hajlékony celluloid szalagra másolják pozitívként. A szalag hossza nem kevesebb mint 15 méter és 750 kép cm-es kép van rajta, amelyek háromnegyed perc alatt, vagyis percenként 17 képes sebességgel tekinthetők meg a gyorsan körbeforgó lemez előtti nyíláson.” [-]: A villamos tachiszkóp és a kinetoszkóp. De Natuur, 1895. In: Leonard Vries: i. m. 109. o. Mivel a kinetoszkópban elhelyezett filmszalagot sok hengeren futtatják át, hogy kisebb helyet foglaljon, s ezeket a hengereket óramű mozgatja, sérülékenyebb mint a mutoszkóp, ez is oka lehet, hogy a mutoszkóp pályaudvarokon, vásárokon, tehát nagyobb igénybevételt jelentő helyeken sokáig őrizte népszerűségét.

81 Ezért a kortársak által kezdetben többször hangoztatott vélekedés, miszerint a filmvetítés nem más, mint egy egyszerű diaképsorozat. E vélemények összefoglalását lásd: Deac Rossell: i. m. 145. o.

82 Mellettük több nevet is megőrzött az filmtörténészek emlékezete, Henri Jolyt, Léon Boulyt, Jean Acmé Le Royt, Le Prince-t, az angol Freese Greent, akik mind a mozgóképek, a hozzájuk illő hangok rögzítésével és a vetítés problémájának megoldásával foglalkoztak.