VI. Megmozdul az állókép

Zootróp



1834-ban újdonságról számolt be az angol William George Horner (1768-1837), mégpedig a daedaleumról vagy zoetrópról, más néven csodadobról.[36] A felül nyitott, alul zárt üreges papírhengert egy függőleges tengely körül forgatták. A hengerfal alsó részén bevágások voltak egymástól azonos távolságra. A palást belső oldalára pedig olyan papírcsíkot ragasztottak, amin egy mozgás fázisrajzai láthatóak.[37] Ha a henger gyorsan forgott, a tengellyel párhuzamos réseken betekintve mozgó képet láttak. Minél keskenyebbek a rések, annál élesebben látszanak a képek, viszont annál sötétebbek. Ezért viszonylag erős megvilágítás szükséges hozzá. Alapesetben a fázisképek száma megegyezik a rések számával, ebben az esetben egy helyben mozognak a csíkon ábrázolt figurák. Ha viszont a fázisok száma több vagy kevesebb a résekénél, a figura előrehaladni vagy lemaradni látszik.[38]

Horner találmánya korában nem váltott ki különösebb visszhangot, csak az 1860-as években lett népszerű[39], ekkor viszont rendkívül széles körben terjedt, a kicsi, díszes daraboktól a nagy, egyszerű kartondobokig terjedt a skála. A szórakoztatóeszközként, gyerekjátékként használt zootrópok csíkjaira táncoló párokat, tornázó akrobatákat, ugrókötelező lányokat rajzoltak, de csakhamar tudományos célokat szolgáló mozgás-sorozatképek bemutatására is használták, kísérleteztek a sztereó és a zootróp összekapcsolásával[40] és a beragasztott papírcsíkokon a rajzot is hamar felváltotta a fotográfiai kép. Egészen különleges kísérlet volt Etienne Jules Marey plasztikus zootrópja, amit 1887-ben készített el. Marey, aki Muybridge mellett a kronofotográfia legjelentősebb figurájának számított, elsősorban madarak röptét fényképezte. Tíz gipszmodellt készített egy repülő sirályról saját fázisfotográfiái alapján. Ezt a tíz gipszsirályt helyezte el a zootróp belsejében, így a réseken betekintve valóban varázslatos módon magát a madár röptét láthatjuk.[41]

A zootróp egyik legnépszerűbb változata Ottomar Anschütz nevéhez fűződik (1846-1907), aki tachyskop (gyorsnéző) néven újszerű konstrukciót épített. Szellemes ötlettel egyszerűen függőleges állásba fordította a hengert, s a csíkokon a képeket nem egymás mellé, hanem egymás alá helyezte el, ezáltal teljesen kitöltötték a résen át látható képmezőt. Újabb lépéssel közelítettünk a mozgókép-vetítők működési elve felé. Mivel Anschütz maga is kronofotográfiákat készített, saját felvételeit árusította, összesen 15 fénynyomat-sorozatot adott ki kétféle méretben.[42] Bernhard Wachtl papíráru-kereskedő 1897-es katalógusában a következő kedvcsinálóval ajánlották a tachyskopot: „ahol a társasági körök számára, orvosi vagy fotográfusi várószobákba olyan holmit keresnek, amely a lassan múló időt izgalmas szórakozással segít múlatni, ott a gyorsnéző bizonyosan jó helyen van ”.[43] A képes mutatványok a vásári mutatványossátrak utódává lesznek, amikor megjelennek a pénzbedobós gyorsnézők. Az 1882-es frankfurti elektrotechnikai kiállítás szenzációjaként a képeket tartalmazó hengert egy dobozban helyezik el, s pénzbedobással lehet beindítani a henger forgását és a képeket megvilágító lámpát. Az ötlet bevált, 1892-95 között alig három év alatt 100 ilyen szerkezetet gyárt a berlini Siemens & Halske cég, s a berlini kiállítási parkban 1892 nyarán havonta átlagosan 17.000 ember szán néhány groschent a mozgó képek élményének.[44]


36 On the Properties of the Daedaleum, a new Instrument of Optical Illusion. The London and Edinburgh Philosophical Magazin and Journal of Science, 1834. Horner azért nevezte el a szerkezetet Daidaloszról, mert az ókori feltaláló is mozgó ember- és állatalakokat alkotott.

37 Az alapötlet, vagyis, hogy a fázisrajzokat ne korongra, hanem papírcsíkra helyezzék el, Simon Stampfertől származik (Jahrbücher des k.k. Poytechnischen Instituts in Wien, 1834. 18. köt. 237. o.)

38 Horner leírását idézi: Georg Füsslin: i. m. 58-59. o.

39 Amerikában William E. Lincoln szabadalmaztatja 1867-ben (ő nevezi el zoetrópnak), Angliában pedig Milton Bradley nevéhez fűződik a szabadalom.

40 Ezek ismertetését lásd: Georg Füsslin: i. m. 65-66. o.

41 A kísérletről a La Nature 1888. évfolyama számol be (12. o.) A frankfurti Deutsches Filmmuseumban őriznek egy példányt Marey plasztikus zootrópjából, s számtalan másolattal találkozhatunk más gyűjteményekben is.

42 180x12, ill. 72x5 cm-es méretben árusítják a képcsíkokat. Magáról a gyorsnézőről az Eders Jahrbuch für Photographie und Reproduktionstechnik 1892-es évfolyama számol be (6. köt. 367. o.).

43 Idézi Georg Füsslin: i. m. 69. o.

44 C. Kemp-U. Gierlinger: Wenn der Groschen fällt. Deutsches Museum, München, 1989 katalógusát idézi: Georg Füsslin: i. m. 72. o.
Noha Anschütz másik találmányát elektromos gyorsnézőnek (1887) nevezik, az valójában inkább a phenakisztoszkóp rokona, hiszen egy függőlegesen felállított, 1.5 m átmérőjű keréken 24 üveg diapozitívot helyeznek el, amit egy fal mögött állítanak fel, s forgatnak. A nézők a fal másik oldalán egy kukucskaablakon keresztül nézik a képeket, amelyeket egyenként erős fénnyel megvilágítanak, amikor a néző elé fordulnak. Anschütz 1890 áprilisában két demonstrációt is tartott a Wiener Photographische Gesellschaft helyiségében, s a bemutatóról a kor osztrák fotós életének legnagyobb szaktekintélye, dr. Josef Eder írt beszámolót a Neuer Wiener Abendblatt hasábjain. Ebből tudjuk, hogy hat különböző mozgást mutattak be: többek között egy futó kutyát, felvonuló katonákat, ugró embert és lovat. (1890. április 21. 4. o.) A bemutatóról a Photographische Korrespondenz is lelkesülten adott hírt (1890. 242. o.) A pozitív szakmai visszhangok nyomán 1890 novemberében a Parkringen, vagyis Bécs egyik legelegánsabb környékén állandó bemutatóhelyet nyitottak az elektrotachyskop számára, ahol naponta 10-től este 8-ig mindössze harminc krajcárért nézhette a bécsi publikum a mozgó képeket. Ernst Kieninger: i. m. 76-77. o.; [-]: A villamos tachiszkóp és a kinetoszkóp. De Natuur, 1895. In: Leonard de Vries: i. m. 108-109. o.