III. A képnézés magányos öröme

A térélményt nyújtó kép

Bár dühében írta, mégis Charles Baudelaire fogalmazta meg legtalálóbban a sztereó népszerűségének titkát: „ezer és ezer mohó szempár tapadt a sztereoszkóp készülékek nyílásaira, mintha a végtelenbe láttak volna rajta keresztül”.[75]


Ahogyan a fotográfia 1839 után a portrékészítésben háttérbe szorította a miniatűr arcképeket, a festett portrét, ugyanígy a távoli tájak, egzotikus helyszínek bemutatásában is fokozatosan a fénykép vált egyeduralkodóvá. A fotográfusok kihasználták a kozmorámák rajzolt, festett tájképeinek sikerét, a fotóműtermek illetve a fénynyomdák a századfordulóra berendezkedtek az egzotikus táj- és életképek tömeges előállítására, mintegy a mai képeslapok elődeinként is. E tájképdivat különálló, a panoráma-hatással közeli rokonságot mutató ága volt a sztereónézés.[76] Bizonyos helyeken évtizedeken át ez volt a fotográfiai képpel való találkozás legfőbb módja. A sztereónézővel történő képnézegetés a polgári családok, társaságok egyik legérdekesebb időtöltésének számított. A távoli kuriózumok megismerése ezzel a találmánnyal kikerült a vásári közszórakoztatás, a spektákulumok köréből és belépett a polgári otthonokba. A guckkastenek, kozmorámák, laterna magicák kései utódaként a századfordulón könyvforma dobozokban árulták a különböző városokról, országokról, háborúkról készült „képeskönyveket”. Sztereónézőn át lehetett nézni a búr háborút, VII. Edward koronázását, a sanghaji kikötőt, sőt még az első világháborúról is megjelent egy sztereósorozat az Underwood & Underwood cég kiadásában.[77] Ebben a műfajban is kialakult a „házimozi”, az 50-100 képes sztereónéző-szekrényben a néző saját befogadási sebességének megfelelően maga továbbíthatta egy gombbal a képeket, a saját szeméhez állíthatta a két betekintő okulárt, s ugyanúgy átlépett saját világából a kép világába mint korábban a guckkastenek segítségével. A sztereó fényképezőgépek megjelenésével pedig saját képeit illeszthette a nézőbe. A fotográfia legtömegesebben fogyasztott formájává erre az időre a sztereó vált, az erre szakosodott fotóműtermek ipari üzemként dolgoztak, ez az iparág is a tömegtermelés részévé lett. A sztereó premierje, az 1851-es londoni világkiállítás után Londonban és Párizsban három hónap alatt negyedmillió sztereónéző talált vásárlóra, 1856- ban egyedül a London Stereoscopic Company több mint fél millió sztereónézőt adott el[78], 1862-ben a londoni világkiállítás hat hónapja alatt pedig William England cégétől 300.000 sztereóképet vettek. Igaz, a 60-as évek után átmenetileg kiment a divatból, de az 1890-es évek újabb felfutást hozott, amikor a szárazlemez feltalálása nyomán minimálisra csökkent expozíciós idő lehetővé tette pillanatfelvételek készítését, vagyis a mindennapi élet visszaadását, az eseményfotózást. Az Underwood & Underwood riportösszeállításokat dob ekkor a piacra, fő specialitásuk az aktuális háborúk megörökítése. A sztereóüzletet a technika fejlődése tette tönkre, a fotókkal illusztrált lapok megjelenése után a képéhség kielégítésének feladatát átveszik egyészt a magazinok, másrészt a mozi, majd a filmhíradó, mely avatottabban tudja közvetíteni az aktualitásokat.

A sztereókép - ahogy akkoriban nevezték, a tömörlátvány - nemcsak a panorámákat éltető megismerésvágy örököse, hanem a mozgásimitációra épülő optikai eszközöké is, hiszen ez is az ember addigi optikai tapasztalatainak újjáalakítását szolgálta, alaposan megváltoztatva képekhez való viszonyát. Természetesen ez is egy folyamat részeként szemlélendő. A sztereóra is érvényes az a könyvünkben újra és újra felbukkanó igazság, hogy nem hirtelen ötlet szülötte, hiszen a perspektivikus ábrázolás valamennyi formája, a képek térbeliségének érzékeltetése a 18-19. század fordulója művelt Európájának sokakat foglalkoztató igénye volt, a camera lucidák a zograszkópok az optikusok kínálatának elmaradhatatlan részeivé váltak, a panoráma elképesztő sikere is nagyrészt ennek köszönhető. Csak idő kérdése volt tehát, hogy valamilyen „trükk” segítségével egyetlen kétdimenziós képben felbukkanjon a perspektívahatás. A készülék eredetét az 1820-as, 30-as évek fiziológiai kutatásai, a szubjektív látással való foglalkozás körül kell keresnünk.[79]

A sztereóképek mélységének érzékelése eltér a festményekétől vagy fotográfiákétól. Elsősorban azt érzékeljük, hogy valami egy másik dolog előtt vagy mögött van, a kép távolodó síkok sorozataként jelenik meg előttünk, az egyes képelemek is sík, kivágott formaként mutakoznak, hasonlóan a régi színpadi szuffitasorokhoz. Nem nehéz észrevenni a rokonságot a kulisszaperspektívák hatásmechanizmusával. A sztereólátvány hatása nem elsősorban a három dimenzió illúziójában rejlik, az ábrázolt tárgy tapinthatónak, nyilvánvalóan közelinek tetszik. Hatása attól függ, hogy van-e valamilyen szembetűnő forma vagy tárgy a közeli vagy középtávoli képmezőben. Távoli tájképeknél, üres tereknél egyáltalán nincs térélménye a nézőnek. A legintenzívebb sztereóélményt a nippekkel zsúfolt, Makart-stílusú entereiőrök, múzeumi szoborgalériák, forgalmas városi utcák képei adják. A sztereókép nézésekor a képet nem látjuk optikai egységnek, a szem befelé halad a mélységbe, s különálló zónákat lát. Működésének alapja a nézőhöz legközelebb eső tárgy elsőbbségén alapul, mindig az uralja a teret. A szem és kép között semmiféle köztes dolog nem lehet, ezért a kép előterében ábrázolt tárgy közvetlen birtoklásának érzetét minden más képi ábrázolásnál jobban felkelti. Ez a fajta elbirtoklás, magamévá tétel lényege szerint obszcén gesztus, ezért is szükségszerű az erotikus-pornográf ábrázolatok gyors megjelenése és tartós jelenléte a sztereóképeken, hiszen már az első sztereó dagerrotípiákon is találhatóak erotikus jelenetek.

A sztereó gyökeresen szakított a „nézőponttal”, a camera obscurán alapuló európai ábrázolási hagyomány alapelemével, s radikálisan újrafogalmazta a néző és a vizuális ábrázolás kapcsolatát. A néző ettől kezdve nem egy, a térben elfoglalt helye által meghatározott tárgyhoz viszonyult, hanem két különböző képhez. A sztereó kifejezés Charles Wheatstone nevéhez kapcsolódik, a sztereosz (térbeli) és a szkopein (nézni) görög szavak összevonásával konstruálta. Wheatstone első, 1832-es sztereoszkópja még két, 90 fokban összeillesztett tükörrel működött, a két kép a néző két oldalán, egymástól teljesen elválasztva helyezkedett el, ezért mindkét szemével csak egy képet nézett. Ugyanarról a tárgyról két rajz készült a két szem nézőpontjának megfelelően, ezeket egymással szemben helyezte el, s a tükrök segítségével a bal szem a baloldali, a jobb szem a jobboldali rajzot nézte. Így látszott térbelinek a rajzon szereplő tárgy. Ez a prototípus még nyilvánvalóan mutatta a tapasztalat és az azt kiváltó dolog elválását, az élmény hallucinatorikus, „csinált” voltát. A későbbi dobozformájú sztereónézők esetében a nézőnek már joggal lehetett olyan érzése, hogy egy dologra „néz rá”, ezért egyetlen képként kezelte a látványt.[80]


1849-ből származik David Brewster lencsés sztereónézője, amelynek dobozában egy nagyító prizmapárt helyezett el, amellyel két egymás melletti képet lehetett szemlélni. A két kép középpontjának távolsága megegyezik a pupillatávolsággal, innen a sztereóképek méretének egységessége, a képpárok egyenként 6,3 (néha 7,6 cm) szélesek. Brewster érdekes módon egy párizsi optikussal szerződik találmánya megvalósítására, s a Soleil& Dubosq cég sztereónézőjének premierjére az 1851 májusában a londoni világkiállításon, a Kristálypalotában kerül sor. A kicsi és könnyű szerkezet belsejében sötét van - tehát a tükröződő dagerrotípiák is jól megvilágíthatóak egy, a külső fényt bevetítő tükörrel. A bejutó fény a tető felemelésével irányítható. A sztereó szinte szimbolikus módon kapcsolódott egybe az európai ipari forradalom csúcspontját, a világhódító kapitalizmus még kételyek nélküli győzelmét ünneplő londoni világkiállítással. A világ meghódítása és a képek közvetlen birtoklásának érzete könnyen belátható módon rímel egymásra. A lapok hamarosan arról cikkeznek, hogy az új találmány Viktória királynő tetszését is elnyerte, s ez a reklám hisztérikus sikert indukál: alig három hónap alatt csak Londonban és Párizsban negyedmillió darabot adnak el belőle.[81] Ehhez a rengeteg sztereónézőhöz képek is kellenek, ezért bízvást mondhatjuk óriási boomnak a londoni és párizsi fotográfusok számára az ötvenes évek elejét. Igaz, kezdetben nem könnyű szakmai feladat sztereóképet készíteni, hiszen az ötvenes évek közepéig nincs valódi kétobjektíves sztereókamera, helyette egy speciális sínszerkezeten odábbcsúsztatott fényképezőgéppel egymás után készítik el a képpár két részét.[82] A sztereó premierje egybeesik a kollódiumos nedves eljárással készült negatívok és az albuminkópiák születésével és elterjedésével, ami lényegesen könnyebbé, olcsóbbá és gyorsabbá tette a képek előállítását. Ez a fényképezési technikában lezajló váltás elengedhetetlen feltétele volt annak az óriási üzleti sikernek, amit a sztereóképek forgalmazása jelentett az 50-es, 60-as években. A London Stereoscope Company hirdetési szlogenje így hangzott: „No home withouth a stereoscope!” („Sztereónézőt minden háztartásba!”) 1858-ban százezer különböző felvételt tartalmazó raktárkészlettel rendelkezett, sok névtelen fényképésznek adva megbízást sztereóképek készítésére. Ne feledjük az 1850-es években a vasútvonalak szaporodása éppily robbanásszerű, bejárni a világot, s rögzíteni a világ „valódi” képét már nem lehetetlen feladat. Látnunk kell, milyen egyenes az út a középkori vásárok guckkastenjeiben megjelenő egzotikus képek és a polgári otthonokban nézegetett sztereókép-sorozatok között. A dobozba tekintő néző élményszinten ugyanazt kapta: képet az ismeretlenről. „Csak” az absztrakció szintje, a képközvetítés módja, a valósághűség változott. S még valami: a sztereó révén a néző nemcsak megismerte az idegen világot és lakóit, hanem a térélmény azt az illúziót is elültette benne: ő maga is jelen van abban az idegen világban, saját szemével látja részleteit, miként látta az élénk fantáziával megáldott gyermek Theodore Fontane a guckkastenben. Antoine Claudet szavai az e fejezetben tárgyalt valamennyi eszközre érvényesnek tetszenek: „a sztereoszkóp elénk tárja a világot. Olyan jelenetek résztvevőivé avat bennünket, amelyeket azelőtt csak utazók tökéletlen leírásaiból ismertünk. Az ókori építészet remekeit, távoli és letűnt kultúrák emlékeit, elmúlt korok géniuszát és ízlését csodálhatjuk e képek révén és oly közeli kapcsolatba kerülünk velük, mintha mindezt saját szemünkkel látnánk. A tűz mellett üldögélve, megkímélve magunkat a fáradságtól és nélkülözésektől, elnézegetjük a helyettünk kockázatot vállaló művészek alkotásait. Épülésünkért jártak be távoli földrészeket és tengereket, keltek át rohanó folyókon, mély völgyeken és magas hegyeken, cipelve magukkal nem könnyű felszerelésüket.”[83]

Az 1860-as évektől megjelennek a különösen szép, nagyon vékony albuminpapírra készített, kartonpapír-keretbe illesztett színezett sztereóképek. Az albuminképeket hátulról színezték és a hátsó oldalra - részben a színezést eltakarandó, részben fényoszlatásra fehér papírt helyeztek. Ha a sztereónéző tükrös fedelét lassan lecsukjuk, a hátulról beeső fény dominánssá válik és hatni kezdenek a színek. Sokszor látunk olyan példányokat, amelyeknél vékony tűvel apró lyukakat ütöttek az albuminpapírba, hogy égő gyertyákat, csillogó ékszereket vagy szikrázó csillagokat is megjeleníthessenek.[84]

A sztereóláz Magyarországot is elérte, az első tudósítás a sztereó pesti felbukkanásáról 1855-ből való, amikor a márciusban esedékes vásár idején Gross Károly bécsi optikus hirdette magát a pesti vásár idején a Magyar Király szálloda első emeletén, miszerint: „sztereoscop képek különös választékban, üvegen, porczellánon és papíron, a hozzá tartozó gépekkel együtt hasonlókép nála fölállítvák”.[85] Egy évvel később már külön szaküzlet hirdeti áruját: „a legjelesebb fényképek üvegen és papíron stereoscopok számára, a legérdekesebb látképek gyűjteménye Párisból, a francia tartományokból, London, Svájcz, Turin, Genua, Mailand, Velencze, Róma, s Algírból, a Rajna tájairól sat. mind meglepő szépségűek, nagy választékban a hozzátartozó stereoscop-ládácskával együtt legjutányosb áron kaphatók Oszvald Antalnál, saját házában, Nádor utca 19. sz.”[86] Budapesten Calderoni István „látművész ” volt a legnagyobb forgalmú szterókép-forgalmazó a 19. század második felében. 1860-as hirdetése szerint „ stereoskopok legnagyobb raktára az egész birodalomban Bécs, Prága - Páris, London - stereoskop- valamint Olaszország, Sveicz, Egyiptom és Amerika tájképeivel stb. - Fekete színezett és transparent francia csoportozatok tucatja 1 ft 50 kr-tól 15 ft-ig. - Különös figyelmet érdemelnek s ajánlhatók: Pest, Buda és Pozsony 30 egészen újonnan felvett tiszta és legjobban sikerült képei, darabja 60 kr, tucatja 7 ft. Fennérintett városok... fényképei... A főraktár létezik: Calderoni István látművésznél Pesten, a Váci utcában 3-dik szám alatt.”[87] Üzletnek sem lehetett utolsó, hiszen az optikával, fotóval foglalkozó kereskedők újságoldalakat töltöttek meg sztereó készülékeik reklámozásával. Egyaránt találunk családi használatra szánt sorozatokat és „csak uraknak” készített, „teljes diszkrécióval” postázott, pikáns képeket.[88]

A sztereónézés a guckkastenhez hasonlóan személyre szabott szórakozás maradt, ez azonban nem jelentette azt, hogy a sztereó nem került be a mutatványosok repertoárjába, hogy nem újult meg a vándorpanoramisták kínálata. „E nemben az első és egyetlen” mutatványként Fridrik úr amerikai látképeit, „optoplastikus képszekrényét” hirdette meg a Budapesti Hírlap 1858-ban.[89] A Magyar király szálloda első emeletén berendezett mutatvány „minden csavarintásra újabb látmányokkal gyönyörködteti a szemet ”, azaz olyan nézőszekrényről volt szó, amiben egyszerre több kép volt elhelyezhető, s egy kis kar vagy gomb segítségével a néző maga továbbíthatta a képeket. „A rendes panoramák fölött az a rendkívüli előnye van, hogy mig ott a néző idegen országokról, városok, népek, vidékek és nevezetesebb tárgyakról csak utinaplók után képzelet és szinekkel kifestett képeket kapott, itt az optoplastika segélyével Amerika egy városa vagy vidékéről egészen oly élethű képet és fogalmat szerezhet magának, mint ha csak a helyszinén volna jelen. Az optoplasztikának t. i. az a sajátsága lévén, hogy a photographilag fölvett tárgyakat: egy városrészt vagy vidéket, egészen plasztikai természetességében állítja elénk, mintha e képeken minden részecske kisebb mérvben épen oly anyagból volna, s távolságra épen ugy külön válnék mint az eredeti természetben.” A sztereószekrény csodái minden további nélkül átvették a kukucskálódobozok, a kozmorámaképek szerepét, miközben fokozatosan ki is szorították őket a szórakoztatóipar piacáról. A képkínálat csakúgy mint ott, távoli tájakat, archeológiai nevezetességeket, egzotikumokat mutatott. „Látható itt a híres niagarai zuhatag, a Niagara fölötti nagyszerű függőhíd, New York, Philadelphia, Boston, Washington s egyéb világhírű városok természetes nagyságban. Külön megtekintésre készen áll itt egy kis szekrényke géptani stereoscop- készlettel, melyben egy csavarszeg forgatására egymásután 24 kép tűnik elő, természetes nagyságban híven ábrázolván a fényrajzolt tárgyakat. Különösen érdekesek ezek közt az egyiptomi és núbiai nagyszerű romok, melyeken a néző nem győz eléggé elmerengeni”.[90] Fridrik úr „amerikai világkiállítása” jeles sikert aratott, hiszen alig másfél év múlva, 1859 őszén újabb - ezúttal a Váci utcai Nádor szálló első emeletén berendezett, főként németországi városokat, nevezetességeket felvonultató - bemutatójáról cikkeznek a pesti lapok.[91] A sztereónézők - még ha egy mutatványos egyszerre több készüléket üzemeltetett is - viszonylag kicsik, egy-egy szállodai szoba vagy lakosztály is alkalmas az elhelyezésükre. Pest is nagyobb város lett, közönségre sem csak a vásári sokadalmakban számíthat a mutatványos, tehát a vállalkozó kockáztathat, elszakadhat a vásári alkalmaktól, elegánsabban léphet a közönség elé. De kikiáltó-erények még mindig megkívántatnak tőle, hiszen az egyik tudósítás kiemeli: „a tulajdonos ép oly ügyes mint szíves magyarázó és minden egyes képnél a legkisebb részletekre is kiterjeszkedik”. [92] Ne kerülje el figyelmünket, hogy a kép önmagában még nem állt meg a lábán, muszáj volt egy értőnek megmagyaráznia, mit és hogyan kell látni. Bizony, egy tanulási folyamat elején járunk még ekkoriban.

Pest szórakoztatónegyedében, a Füvészkertben a hatvanas évek elején már se szeri se száma a sztereóbemutatóknak.[93] A Színházi Látcsőben 1863. november 30-án J. Duret francia vándor képmutogató hirdetése jelent meg: „a régi füvészkertben megnyittatott a Salon Parisien egészen újnemű stereoscopokkal, itt még soha nem látott nagy választékban, mely szerint az egész világon át utazhatni; ugyanis látható: Jáva, India, Törökország, Nubia, Spanyolország, Angol- és Franciaország, Ausztria, Németország, China, Japán, Muszkaország, Svéczia és Norvégia... Szász- Bajor- és Poroszország... Savoya, Jeruzsálem, családcsoportok, komikai jelenetek stb. stb. 2000 üvegtáblára vett ábrázolattal együtt. 40 óriási készülék, hol mindegyik készülék 25 darab képet tartalmaz, mindezeket mindenki széken ülve, önmaga egy csavar segítségével, maga előtt elvonultatja. Csinosság és kényelemről gondoskodva van… Minthogy a terem nagy, tehát előfizetési jegyek is kaphatók… A terem naponkint 10 órától este 9-ig nyitva lesz, egész nap fűttetik és légszesszel világíttatik.”[94]

Debrecen - talán mert az Alföld és a Partium legjelesebb vásárhelye volt - különösen vonzotta a mutatványosokat. Név szerint is ismerjük Czada B., Lindner Károly, Fischer Antal, Kinfel Károly, Scheer Károly, Werin R. „tömmutatói látványait”, azaz sztereó-produkcióit, amelyek „világtárlati díszteremben” vagy „nagy párisi műteremben” láthatóak.[95] „Később, már a nyolcvanas éves végén is, a nézőke, vagyis a stereoskóp váltotta fel a világpanoráma nagyítóüvegét. A nézőkében a szemnek megfelelő két kisebb nagyítóüvegen át nézhették a benne forgatható képeket, melyeken a felvett tárgyakat, csatákat, tájakat stb. látták. Évenként újabb és újabb szenzációkkal szaporodott a látnivaló: boxerlázadás, búr háború, messinai földrengés stb.”[96]

Az egyszerű „panoráma” meghatározást felváltotta a „világtárlat” elnevezés, s a bemutatott képek hangsúlya is egyre inkább az aktuális „filmhíradó”-szerepre helyeződött a század második felében. A világtárlatok beharangozó hirdetéseiből főként az épp zajló háborúk - a boszniai okkupáció, az 1877-78-as orosz-török háború, kis megkésettséggel az 1870-es francia-porosz háború, az angolok és afgánok, az angolok és zuluk összecsapásai - képeivel vonzzák a látogatókat. Lindner Károly 1878. áprilisi hirdetéséből kitűnik, hogy az egzotikus tájak szerepét átvették a csataképek[97], s levezetésül néhány torzkép szolgál: „a legujabb tájképek a harcztérről, mint a Plevnábóli utolsó kirohanás 1877. decz. 10-én. A rabkonaki ütközet 1878. január 5.-én. Antivári elfoglalása montenegróiak által január hónapban 1878. A legújabban Plevna és Sipka-szorosnál történt ütközet. Továbbá a párizsi, londoni, bécsi és philadelphiai világkiállítások, ugymint a híres Nevető kabinet Száz, meg százféle eltorzult arczokkal látható.”98] Ha nem csaták és torzpofák, akkor temetési menetek (Gambettáé), udvari események (Ferenc József és Erzsébet ezüstlakodalma), az 1879-es szegedi árvíz, a bécsi Ringtheater égése, a kor világkiállításai, s külön műfajként: színházi képek: „a legszebb operák, operettek, ballettek, színésznők, csoportok és genre képek a párisi nagy operából a leggyönyörűbb természethű színben láthatók”.[99]

A sztereófényképek készítése is egyre népszerűbb a századfordulón, a Magyar Fényképészek Lapja 1899. júniusi számában alapos leírást közöl a készítés műhelytitkairól, a nagyítás, kasírozás részleteiről.[100] A századforduló amatőr művészfényképezőit is megérintette a sztereó varázsa, hiszen Horváth C. Guidó, Bohus László, Matusik Márton egyaránt készített sztereókat. Az egyik legnevesebb és legtekintélyesebb műtermes fényképész, Erdélyi Mór pedig azzal az ötlettel fordult Bánffy Dezső miniszterelnökhöz, hogy az 1900-as párizsi világkiállításon az ország nevezetes pontjairól készített sztereóképeket mutatna be 50 néző segítségével. Valamennyi egy-egy magyar város egyenként 30 képét mutatná be magyar és francia képaláírással. A vállalkozást a városok finanszíroznák, egyenként 500 forinttal járulva hozzá a költségekhez.[101]


75 Charles Baudelaire: Le public moderne et la photographie. Curiosités esthétiques. Paris, 1859. Idézi: Szilágyi Gábor: A fotóművészet története. A fényrajztól a holográfiáig. Budapest, 1982. 58. o.

76 A sztereó történetéről részletesebben lásd Helmut Gernsheim: Die stereoskopische Photographie. In: Die Geschichte der Photographie. Die ersten hundert Jahre. Bécs, Propyläen Verlag, 1983. 304-315. o. ill. Wim van Keulen: 3-D Past and Present. 3-D Bo Productions, Info 3-D No. 1

77 Az Underwood & Underwood specialitása volt az egy- egy országot bemutató „sztereókönyv”, amelynek képeit hatnyelvű képaláírással látják el, magyarázatot mellékelnek hozzá. A könyvdobozban térkép is található, rajta bejelölve a képen látható helyszínek. Wim van Keulen: i. m. 14. o.

78 Jonathan Crary: A megfigyelő módszerei. Budapest, Osiris, 1999. 135. o.

79 A sztereó kutatásának két fő figurája Charles Wheatstone (1802-1875) és David Brewster (1781-1868), mindketten az optikai illúziókkal, színelmélettel, utóképhatással foglalkozva jutnak el a térbeli látás problematikájához. A sztereoszkóp közvetlen rokonságban áll e kor többi, az utóképhatáson, vagyis a képek egybeolvadásán alapuló optikai eszközével, a zootróppal, phenakisztoszkóppal, hiszen itt két különböző kép jelenik meg egységként. Függetlenül a sztereó későbbi óriási populáris karrierjétől, a képprezentáció, képhasználat terén általa elindított folyamatoktól, Wheatstone célja merőben elméleti: ő csak szimulálni akarja egy tárgy vagy jelenet aktuális jelenlétét, nem egy kép korábbiaktól eltérő bemutatási formáját akarja megteremteni. A sztereónak ez a szimulációs jellege volt a legnagyobb hatással a kor tudományos közvéleményének alakítóira. Helmholtz például így nyilatkozott a sztereóról: „a sztereoszkopikus fényképek olyan természethűek és olyan életszerűek az anyagi dolgok ábrázolásában, hogy miután megnézünk egy ilyen képet és felismerünk rajta egy tárgyat, például egy házat, az a benyomásunk támad, hogy azt már láttuk azelőtt és többé-kevésbé ismerjük.” Idézi: Jonathan Crary: i. m. 139-140. o. A sztereó két „atyjának” alapmunkái: Charles Wheatstone: On some remarquable and hitherto unobserved phenomena of binocular vision. (Phil. Trans. Roy. Soc. 1838. június), ill. David Brewster: The Stereoscope: its history, theory, construction and application to the fine and useful arts and education. (London, Univ. Library, 1856)

80 Jonathan Crary: i. m. 140-141. o.

81 A kor szokása szerint London vezető dagerrotipistája, Claudet elküldi sztereóképei kisebb kollekcióját I. Miklós cárnak, aki tetszése jeléül gyémántgyűrűt küld ajándékba, amiről Claudet - nem csekély marketingérzékről téve tanúbizonyságot - ismét csak sztereóképet készít. Helmut Gernsheim: Die stereoskopische Photographie. Id. hely, 307. o.

82 1853-ban jelenik meg Achille Quinet quinetoscope-ja, vagyis kétlencsés kamerájra, majd 1856-ban John Benjamin Dancer dobja piacra dobja a sztereókamerát, amelyekkel már egyszerre lehet felvenni a két képet. Helmut Gernsheim: Die stereoskopische Photographie. Id. hely, 312- 313. o.

83 Antoine Francois Jean Claudet: Du stereoscope et ses applications a la photographie. Idézi: Szilágyi Gábor: i. m. 58-59. o.

84 Wim van Keulen: i. m. 13. o.

85 Pesti Napló, 1855. március 13. Ugyancsak szállodában, a Nádorban mutatta be kollekcióját Csomortányi A. és Horváth J. 1857 júniusában. (Magyar Hírlap, 1857. június 3. 353. o.) Oszvald Antal fotókereskedő 1856-ban hirdette magát: „a legjelesebb fényképek üvegen és papíron stereoscopok számára, a legérdekesebb látképek gyűjteménye Párisból, a francia tartományokból, London, Svájcz, Turin, Genua, Mailand, Velencze, Róma, s Algírból, a Rajna tájairól sat. mind meglepő szépségűek, nagy választékban a hozzátartozó stereoscop-ládácskával együtt legjutányosb áron kaphatók Oszvald Antalnál, saját házában, nádor utcza 19. sz.” (Pesti Napló, 1856. június 22. 320. o.; csaknem azonos szöveggel: Hölgyfutár, 1856. június 28. 609. o. Vö.: Budapesti Hírlap, 1859. december 4; december 15. 296. o.)

86 Pesti Napló, 1856. június 22. 320. o.

87 Politikai Újdonságok, 1860. november 22. 3453. o.

88 „Pikáns fényképek, csupán eredetiek, 12 db 2 frt, 24 db 3 frt 50 kr, 36 db 5 frt. Pikáns látszekrény-képek, átlátszók, 12 db 4 frt 50 kr, 24 db 8 frt.” Vasárnapi Újság, 1880. április 4.

89 Budapesti Hírlap, 1858. július 20. 2. o. Vö.: Napkelet, 1858. július 25. 479. o. A Magyar Sajtó július 15-én tudósít először Friderik úrról, aki ekkor még a Tigris vendégfogadó első emeletén dolgozott, eredeti tervei szerint csak nyolc napig. (334. o.) Vö.: Magyar Sajtó, 1858. július 17. 338. o.

90 Vasárnapi Újság, 1858. július 25. 359. o. Vö.: Magyar Sajtó, 1858. augusztus 7.

91 Budapesti Hírlap, 1859. október 6. 238. o.; november 3. 261. o.; Vasárnapi Újság, 1859. október 9. 490. o.; november 13. 551. o.; Napkelet, 1859. október 9. 656. o.; november 6. 720. o. Az egyik tudósítás azt is elárulja, hogy „Friderik úr Olaszországból Konstantinápolyba utazván” időzik fővárosunkban. (Napkelet, 1859. október 9. 656. o.) Alig egy hónappal a bemutatkozás után új képkollekcióról tudósít a Vasárnapi Újság: Jeruzsálem a szent sír templomával, Nazareth völgye, Bathania Lázár lakának romjaival, Gaza ösváros, Damaskus Sz Szaba kolostora, A holttenger, A Niagara zuhatag, New York, Philadelphia, Oetavölgy Tyrolban, Paulai Sz. Vince fényes kivilágításban szemlélve, a Piazza de Popolo Rómában éjjel, a császárné hálóterme St Cloudban, a csaták folyosója Versaillesben sat.” (1859. november 13. 551. o.)

92 Budapesti Hírlap, 1859. október 6. 238. o.

93 A Salon Parisienne-ről lásd Családi Kör, 1863. 1038. o.; Fővárosi Lapok, 1864. január 3.; Fővárosi Levéltár Építési Bizottmány, 144/4866 (idézi: Farkas Zsuzsa: Borsos József második élete. Id. hely) A Családi Kör híre érdekes módon mutatja a sztereók jogfolytonosságát a panorámákkal, hiszen a lap „nagyszerű sztereoszkóp-panorámaként” említi a látványosságot. Szintén a Fűvészkertben dolgozott Durny sztereoszkópja 1866-ban.

94 A Hölgyfutár 1863. 68. száma pedig már arról tudósít, hogy egy honi vállalkozó építési engedélyt kért a városerdőben (a mai Városliget) egy díszes bódé felépítéséhez, amelyben stereoskóp kiállításokat rendezne.

95 Czada B. „tömmutatói látványairól” Debrecen-Nagyváradi Értesítő, 1865. november 11.; Lindner Károly „ezer látványáról”, ill. „ világtárlati díszterméről” uo. 1878. április 14., október 6., 1882. április 9.; Fischer Antal „ világtárlatáról” uo. 1878. április 14., október 6., 1879. augusztus 3., augusztus 10.; Kinfel Károly „világtárlatáról” uo. 1879. április 13.; Scheer Károly „nagy párisi műterméről” uo. 1879. augusztus 6., 1883. augusztus 12.; Werin R. „párisi műcsarnokáról” uo. 1879. október 12. Az áprilisi és október vásárokhoz időzített látványosságok sikeresek és népszerűek lehettek, különben nem találnánk 1878 áprilisában és októberében két azonos profilú mutatványost - Lindner Károlyt és Fischer Antalt - a debreceni „nagy vásártéren, Vikol János cukrász mellett”. Fischeré volt az első, Lindneré a második és harmadik sátor.

Veltée Alajos Kassán bemutatott „aletoskópjáról” - ami textilre vitt, színezett, transzparens képeket vetített ki - és „amerikai… készületéről” - ami több száz fényképet mutat be - a Felső-Magyarországi Közlönyből értesülünk. (1866. október 25.)

96 Kiss Lajos: Vásárhelyi híres vásárok. Id. kiad. 70-72. o.

97 A debreceni mutatványos-hirdetések közül csak egy, Kinfel Károlyé sorolja fel előzetesében, hogy látható nála „New York város Amerikában, Mexico-Niaga zugatagok Amerikában, Konstantinápoly madártávlatból, Nápoly madártávlatból, továbbá Franczia- Olaszország és Svájcz kiválóbb városai… a pompeji ásatások. Az ókori Róma maradványai. Egy este Velenczében” Debrecen-Nagyváradi Értesítő, 1879. április 13.

98 Debrecen-Nagyváradi Értesítő, 1878. április 14. A konkurens Fischer a szomszéd sátorban ugyancsak a a legújabb hadjárat eseményeivel - „a Plevnai nagy csata, A Sipkai nagy csata, a Szuchum-Kalehi csata s még több nevezetes események” - szolgált.

Lindner fél évvel később a boszniai csatatér híreivel tér vissza Debrecenbe: „Csataképek a boszniai csatatérről: ’Sarajevo bevétele’ osztrák magyar csapatok által, ’Arabkonaki ütközet’, ’ Maglaji csata’ stb. Azonkivül nagy csaták látványai a török-muszka háborúról, Plevna, Sipka, stb. A miskolczi és egri vész, 1878. Augusztus 31-én. ’Antivári elfoglalása’ montenegroiak által. A párisi világkiállítás teljes átnézete. Nevető kabinet eleven torzképekkel. Nagyszerű tájképek, párisi életképek, pokoli képek.” Debrecen-Nagyváradi Értesítő, 1878. október 6. Fischer ajánlata ugyanekkor: „Legujabb 1878-diki boszniai harcztérről. Szerajevo bevétele, zepesei nagy csatat, maglai ütközet. Az orosz török háborúból. Plevnai nagy csata, sipkaszorosi ütközet, a törökök suchum-kalei győzelmes csatája Midhat pasa vezénylete alatt. Nagyszerű lát-képek. Paris (26 üvegen át) Velencze főlátképe, budai 1875-diki árvíz stb. Mózes a Sinai hegyen, vagy az elpártolt zsidók büntetése. Nagyszerű Stereoskop látványok, Valamennyi világ kiállításból, ’Dante utazása a pokolban’ operák és balettek a világ legelső színpadjairól.”

99 Werin R. hirdetése, Debrecen-Nagyváradi Értesítő, 1879. október 12. 267. o.

100 [-]: Stereoscop felvételek. Magyar Fényképészek Lapja, 1899. június 29. 124-125. o. A sztereófényképezésről írott fontosabb ismertetések, tanulmányok felsorolását lásd Kincses Károly: i. m. 119-120. o. Ugyanitt a sztereóképet készítő magyar fényképészek felsorolása is megtalálható (117-119. o.)

101 Vasárnapi Újság, 1900. 33. 590. o.