Skip to Navigation

Maurer Dóra: Fény elvtan. A fotogramról

Frissítve:
2003. április 16.
00:00
| Készítette: EOX Admin (admin)
Maurer Dóra: Fény elvtan. A fotogramról

Szöveg

A fotogram mintegy nyolcvan évvel ezelőtt, az 1920-as évek avantgárd művészetében jelent meg nyitott műfajként, amely összeköti a festészetet és a fotótechnikai képet, de az avantgárd filmben is megjelenik.

Fotogramnak a fényképezőgép és negatív közbeiktatása nélkül, pusztán a fény, a fényérzékeny anyagok és a bennük végbemenő változásokat előhívó vegyszerek működésével létrehozott - többnyire tárgyak árnyékát rögzítő - képet nevezzük. A fotogram mintegy nyolcvan évvel ezelőtt, az 1920-as évek avantgárd művészetében jelent meg nyitott műfajként, amely összeköti a festészetet és a fotótechnikai képet, de az avantgárd filmben is megjelenik. A könyv ennek a magyar művészek számára elsősorban Moholy-Nagy László munkásságához kötődő köztes műfajnak a történetét és elméletét járja körbe. Célja, hogy átfogó képet adjon az egyetemes művészettörténet egy kevéssé ismert fejezetéről. Tanulmányai a műfaj egyetemes és magyarországi történetét írják le monografikus igénnye. A szövegeket válogatott bibliográfia, a kötet képeit készítő alkotók életrajzai valamint a fotogramkészítéssel kapcsolatos technikai fogalmak magyarázata egészíti ki.

0
Tartalom átvétel

További könyveink, folyóirataink ...

Pierre Poulain - Lencsén át a bölcsességig
Pierre Poulain - Lencsén át a bölcsességig
Foto Mozaik 168., 2012. május
Foto Mozaik 167., 2012. április
Fotóművészet 2012/01 szám
Foto Mozaik 166., 2012. március
Foto Mozaik 165., 2012. február
Foto Mozaik 164., 2012. január