10.8 C
Budapest
Friday, March 29, 2024

Szabadalmakat cserél az Aptina és a Sony

Az Aptina és a Sony keresztlicenc-megállapodást kötött, amely lehetővé teszi a két vállalat számára, hogy felhasználják a másik fél által szabadalmaztatott technológiát, és így elősegítsék a digitális képalkotás fejlődését.

A két vállalat iparágvezető szabadalmi portfólióval rendelkezik, amelynek jelentős részét a képérzékelő szabadalmaik teszik ki. Ezek a képalkotási és feldolgozási módszerek meghatározó elemei az egyre növekvő iparágnak, ráadásul szinte minden elektronikai eszközben megtalálhatók, beleértve az okostelefonokat, táblagépeket, televíziókat, digitális fényképezőgépeket, játékplatformokat, orvosi felszereléseket vagy az autókat.

„A Sonyval kötött megállapodásunk célja az, hogy egyre kielégítőbb képalkotási megoldásokat és nagyobb vizuális élményt tudjunk nyújtani a felhasználók számára” – mondta Bob Gove, az Aptina elnöke és technológiai igazgatója, aki hozzá tette, hogy a céljaik elérését nagyban támogatja az Aptina képalkotó innovációi és a széles körű szabadalmi portfóliója is.

Az Aptina 2001-ben alakult a Micron Technology részeként, majd később a korai CMOS képalkotással foglalkozó Photobit és az Avago Technologies’s képszenzorüzletágának a felvásárlásával bővült. Az Aptina 2009-ben független lett, napjainkban pedig már a világ egyik vezető CMOS képalkotási megoldásait nyújtó vállalata.

Darányi Zsolt
Darányi Zsolt
A szerző 2003, a FotoKlikk.hu megalakítása óta ötletgazdája, megvalósítója és főszerkesztője e portálnak. A 2006-ban alapított FotoKlikk a Fotográfiáért Alapítvány kuratóriumi elnöke. Építészmérnök, grafikus, typográfus, 3 évtizede az IT szektorban keres és fejleszt különleges technikai megoldásokat, most épp az élő közvetítés területén. Bővebben>>

Related Articles

Egy Klikkhez tartozunk!

5,487RajongókTetszik
197KövetőKövetés
679FeliratkozóFeliratkozás

Latest Articles