8.1 C
Budapest
Thursday, April 18, 2024

Duna – nyitott könyv fotópályázat: eredményhirdetés

2012. február elsején a Mai Manó Ház az Indafotóval együttműködésben meghirdette a Duna – nyitott könyv fotópályázatát. A pályázat technikai hátterét az Indafotó, a szakmai hátteret – a zsűri jelölésével – a Mai Manó Ház biztosította.

A zsűri tagjai:
Csizek Gabriella, kurátor, Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház
Szilágyi Lenke, Balogh Rudolf-díjas fotóművész
Huszti István, fotóriporter, index.hu

A Duna – nyitott könyv fotópályázat ideje alatt (február 1-29.) átlagosan óránként töltöttek fel fotót az Indafotó gyűjteménybe; összesen 790 db-ot. A zsűri összesen 111 képet választott ki, amit április elsejétől vetíteni fogunk a Mai Manó Ház Napfényműtermében, a Duna – nyitott könyv kiállításunk kísérő anyagaként.
A zsűri a szerzők által közölt adatokat hitelesnek tekintette.

A beérkezett pályaműveket áttekintve a legnagyobb sajnálatunkra a Duna mintha csak Budapestnél folyna és kizárólag a Parlament illetve a Budai vár állna a partján, kevés kivételtől eltekintve. Kiderült, rengeteg, technikailag nagyon jó fényképezőgép lencséje elé került a Duna különböző viszonylatokban, viszont ennél sokkal kevesebb érzelem és gondolat lett képpé. Sorozatok esetében szinte nem találtunk olyat, ahol egy jobb, szigorúbb válogatás ne erősítette volna magát a szériát. Előfordult – nagy sajnálatunkra – hogy olyan képet töltött fel a pályázó, amely nem felelt meg a kiírásban foglaltaknak és ki kellett, hogy zárjuk, pedig helyezést kaphatott volna a minősége alapján. Ezzel a maga és a mi szívünket is fájdította.
A zsűri tagjai között egyetértés volt a helyezést illetve különdíjat kapott sorozatokat, képeket illetően, viszont ezek sorrendje, különdíjas vagy helyezett volta, már vita tárgyát képezte, amelyben inkább az egymás iránti szakmai tisztelet, mint a fotósorozatok minősége döntött.
Köszönjük, hogy ilyen sokan fényképeztetek és töltöttétek fel képeiteket!

Az első helyezett Krnács Ágota a második díjazott Neogrády-Kiss Barnabás míg a képzeletbeli dobogó harmadik fokára Bárdos Tamás léphetett fel. Különdíjat kapott Kárász Karolina, Garamvári Gábor, Sprenc Balázs és Zselinsky Miroslav.

Gratulálunk!

Related Articles

Egy Klikkhez tartozunk!

5,488RajongókTetszik
197KövetőKövetés
679FeliratkozóFeliratkozás

Latest Articles