Bayer2010 zsűrizés, utoljára értékelt képek

Robaj
Naplementében...
Hajnali ragyogás
Illúziók körhintája
Indián portré
Ördögi harcosok
Felkeltében
Dísztollak
Halszem
Szárnyalagút

www.fotoklikk.hu

Féner Tamás Kossuth-díjas

"Nagyon örülök a Kossuth-díjnak, de kicsit zavarban is vagyok, mert annyi nagy kortársam nem kapta meg" - mondta el Féner Tamás, aki kiemelkedő fotográfusi, fotóriporteri tevékenységéért, valamint az új generáció képzésében, oktatásában és a szakmai közéletben végzett munkásságáért vehette át az elismerést hétfőn az Országházban.

A munkássága során fotóművészként, fotóriporterként, szerkesztőként és tanárként egyaránt dolgozó Féner Tamás szerint a különböző tevékenységek egymásból eredtek: "az ember fényképez, majd elkezdi érdekelni, mit lehet kezdeni a fotóval, és szerkesztő lesz, sok mindent hozzáolvas, míg elfogja a 'furor pedagogicus', hogy továbbítsa is a tudását" - foglalta össze pályáját röviden a 2003-tól az MTI munkatársaként dolgozó fotográfus.

Féner Tamás 1957-es pályakezdése óta a fényképezés szinte minden műfaját kipróbálta, csupán a protokoll-, a divat- és a sportfotózás maradt ki a munkásságából. "Ezek nem az én történeteim" - fogalmazott.

Mint azonban a fotográfus hozzátette, a különböző műfajokat igyekezett elválasztani egymástól, csupán egyetlen alkalommal állított ki olyan felvételeket, melyeket - a Film, Színház, Muzsika munkatársaként - fotóriporterként készített: "soha többet nem csináltam hasonlót és nem állítottam ki azokat a képeimet, amelyek valami más célból készültek, csak olyanokat, amelyekkel valamit be szerettem volna mutatni. Mindig voltak aktuális problémáim, ezekre a fényképezés formanyelvén keresztül próbáltam választ szerezni".

Féner Tamás bevallása szerint megmaradt a hagyományos fotográfia keretein belül, nem használ digitális fényképezőgépet, részben azért, mert túl költséges lenne, ha a kellő szinten akarná felszerelni magát digitális eszközökkel.

"A fotográfia alapvetően megváltozott, máshová helyeződtek a hangsúlyok. Úgy tűnik, a fotográfus legnehezebb feladata már nem a képet elkészíteni, hanem annak tárolásáról, visszakereshetőségéről gondoskodni. Iszonyú mennyiségű képtömeg keletkezik, amit nem lehet kézben tartani, szerkeszteni, válogatni" - értékelte a digitális technika térhódítását Féner Tamás.

Mint megjegyezte, a jövőben problémát jelent majd, hogy a szerkesztőségekben megsemmisülnek a fel nem használt fotók, így korunk képi világának jelentős része eltűnik.

"Az MTI Fotóarchívumában 12 millió képkocka van, itt magam nyúlok vissza a nyersanyaghoz, és válogatok. Ezt a digitális korszakban már nem lehet megtenni, mert ki vagyunk szolgáltatva a mindenkori képszerkesztő ízlésének" - figyelmeztetett.

Féner Tamás előkészületben lévő munkáiról is szót ejtett: mint elárulta, két éve készül egy életműkötettel, emellett egy tájképsorozatot fényképez, melyet a csillaghegyi evangélikus templomban tervez kiállítani. "A magam módján megpróbáltam végiggondolni a viszonyomat egyfajta Istennel. Persze nem egy kaporszakállas, antropomorfizált alakra gondolok, hanem egy olyan szellemre, aki alapvetően rendet tesz a világban. Istent mindig emberként próbáljuk elképzelni, ahogy például Ádámnak életet ad a Sixtusi-kápolna mennyezetén, de engem most fordítva érdekel a dolog: Isten hogyan lát minket" - beszélt az anyag témájáról a fotográfus.

Forrás:
MTI, Kultura.hu
Average: 5 (3 votes)