15.6 C
Budapest
Friday, March 29, 2024

Sony World Photography Awards díjátadó Ádándon

Különleges helyszínre invitált a Sony abból az alkalomból, hogy átadhassa az idei Sony World Photography Awards nyereményét Tóth Zoltánnak, aki a pályázat Nyílt szekció, Manipulált fotó kategóriájának első díját nyerte el.

A helyszínen egy kisebb kiállítást is láthattunk az idei nyertes képekből.

Az alkalom lehetőséget teremtett egy rövid áttekintésre a Sony újdonságaiból, melyet Kiss Attila tartott és a végén még egy driftes BMW-t is kipróbálhattunk az ádándi pályán még különlegesebbé téve a napot.

A képek fülön további képeket láthatunk az eseményről.

***
Korábbi sajtóhírből:

2015. március 17. Egy amatőr budapesti fotós, Tóth Zoltán munkásságát is elismerték a Sony World Photography Awards versenyében. A magyarországi díj nyertese ugyanis nemcsak itthon, hanem a nemzetközi versenyen is igen komoly sikert ért el a „Nyitott” kategóriában.

Tóth Zoltán 1987-ben született Budapesten, jelenleg marketing menedzserként dolgozik, mellette pedig lelkes amatőr fotós. A fotózás már gimnazistaként érdekelte, ekkor már évek óta foglalkozott a különböző képszerkesztő programokkal. Alkotásai gyakran elrugaszkodnak a realitás talajától, de nem lépik át teljesen az álomvilág határát. Képein szeret nem oda illő tárgyakat monumentális, vagy álomszerű környezetbe helyezni, ezzel is új jelentést, történetet adva nekik.

„Nagyon örülök annak, hogy részt vehettem ezen a rangos nemzetközi versenyen, több nagyszerű művész mellett. Sokat jelent nekem, hogy döntőbe juttatott a szakmai zsűri. Köszönöm a lehetőséget, hogy megmutathattam képeimet egy ilyen nagy jelentőségű médiumnak.” – nyilatkozta győzelméről.

Wall – A Fal című képe, mely elnyerte az elismerést, 8 fotóból készült, hat beton textúra, egy sziluett és egy füst fénykép. 24 órányi aktív munkát fektetett az elkészítésükbe, és még néhány napot a korrekciójukba. A végső kép 60 rétegből áll.

Az 1. helyezettet egy Sony Alpha 5100 típusú cserélhető objektíves fényképezőgéppel jutalmazza a Sony Europe magyarországi képviselete.

További magyarországi díjazottak:

2. helyezett: S. Oszvald Noell
3. helyezett: Tóth Zoltán

A második helyezett S.Oszvald Noell 24 éves vizuális művész Budapestről. Gyerekkorában kezdett rajzolni és festeni tanulni. Kezdetben hagyományos technikákkal dolgozott, majd áttért a digitális megvalósításokhoz. Ez a folyamat vezetett el oda, hogy ma a fotográfia segítségével koncepciós és kompozit képeket készít.

Darányi Zsolt
Darányi Zsolt
A szerző 2003, a FotoKlikk.hu megalakítása óta ötletgazdája, megvalósítója és főszerkesztője e portálnak. A 2006-ban alapított FotoKlikk a Fotográfiáért Alapítvány kuratóriumi elnöke. Építészmérnök, grafikus, typográfus, 3 évtizede az IT szektorban keres és fejleszt különleges technikai megoldásokat, most épp az élő közvetítés területén. Bővebben>>

Related Articles

Egy Klikkhez tartozunk!

5,488RajongókTetszik
197KövetőKövetés
679FeliratkozóFeliratkozás

Latest Articles