HARMADIK FELVONÁS
ELSŐ JELENET
1936. NEW YORK
Kertészék szállodai szobájában nagy ablak zárja le a szín baloldalát. A franciaágy mellett asztal áll székekkel. Az ajtótól jobbra lévő szekrény előtt fotel látható. Az asztalon újságok és könyvek között egy vázában néhány szál rózsa piroslik. Kertész az asztalnál ír, Erzsébet az ágyon heverve művészeti albumot lapozgat.
ERZSÉBET: (Kertészre pillant) Mit írsz, Andris?
KERTÉSZ: (Nem néz föl) Levelet az öcskösnek.
ERZSÉBET: Beszámolsz neki New Yorkról?
KERTÉSZ: (Erzsébetre pillant, indulattal) Igen. Beszámolok neki erről a rohadt kutyaszorítóról.
ERZSÉBET: Jaj, André! (Becsapja a könyvet, kétségbeesve fölül) Nem érzem itt jól magam, ezek a szörnyű magas házak, a felhőkarcolók nyomasztóan hatnak rám. (Kertész szomorúan ránéz, feláll) Nem szeretem ezt az országot, ezt a várost! (André leül mellé, átöleli vállát) Nagyon vágyom vissza Párizsba, Andris! El nem tudom mondani, hogy mennyire! (Kertész vállára hajtja fejét) Éreztem én, hogy nem szabad idejönnünk.
KERTÉSZ: (Sóhajt) Mennyire igazad volt!…Teljesen úgy érzem magam, mint aki csapdába esett.
ERZSÉBET: (Hirtelen fölkapja fejét, dühösen belenéz szemébe, és felcsattan.) Az történt, André! Csapdába estél velem együtt!
Függöny
MÁSODIK JELENET
1936. NEW YORK
A szín változatlan. Erzsébet és André egymást átölelve az ablaknál New Yorkot nézik. Kopognak.
KERTÉSZ: (Az ajtóhoz lép) Tessék! Ki az?!
NEWHALL: Beaumont Newhall.
KERTÉSZ: (Mosollyal tárja ki az ajtót) Üdvözlöm, uram!
NEWHALL: Mister Kertész?
KERTÉSZ: Igen, uram. Kérem, kerüljön beljebb!
NEWHALL: Köszönöm. (Belép, kezet fognak, baljával leveszi kalapját.) Örülök, hogy megismerhettem.
KERTÉSZ: (Becsukja az ajtót) Én is, Newhall úr. Engedje meg, hogy bemutassam a páromat! (Erzsébet felé int)
NEWHALL: (Derűsen) Örvendek, hölgyem! (Kezet csókol) Nagyon nehezen találtam meg önöket! Már októberben jártam párizsi lakásuknál, de a szomszédok azt mondták, hogy két-három napja elutaztak New Yorkba. (Erzsébet jobbra kimegy)
KERTÉSZ: Igen. Akkor még a hajón lehettünk, de jöjjön uram, vegye le kabátját, helyezze magát kényelembe! (Newhalltól elveszi felöltőjét, és vállfán fölakasztja a szekrény ajtajára. A fotelre mutat.) Tessék, uram! (Kintről vízcsobogás, pohárcsörgés hangzik.)
NEWHALL: Köszönöm. (Kalapját asztalra teszi, leül, Kertész is helyet foglal. Erzsébet poharakat hoz tálcán.) Azért jöttem, hogy anyagot gyűjtsek a Modern Művészetek Múzeumának első nemzetközi fotókiállításához.
KERTÉSZ: (Örömmel) Igazán megtisztel, uram, hogy ezért személyesen fölkeresett.
NEWHALL: :Én, mint a múzeum fotóosztályának vezetője, kötelességemnek tartom, hogy megnyerjem az ügynek az olyan híres fotóművészeket, mint ön, mister Kertész.
KERTÉSZ: (A szekrény aljából kivesz egy palack konyakot és tölt) Rögtön megmutatom a felvételeimet. Előbb azonban engedje meg, hogy megkínáljuk egy kis francia konyakkal! (Átnyújtja a poharakat, leülnek) Kedves egészségünkre!
ERZSÉBET és NEWHALL: Egészségünkre! (Isznak)
KERTÉSZ: (Egy dobozból dossziékat vesz elő, s Newhallnak nyújtja.) Tessék, uram.
NEWHALL: Köszönöm! (Fürge ujjakkal lapoz a képek között. Az ötödik fotónál fedezhető fel arcán némi tetszésnyilvánítás, a képet kiemeli az irattartóból.)
KERTÉSZ: Azt a képet még Magyarországon készítettem egy 4,5 X 6-os Goerz Tenaxszal. Pompás kis masina! Már akkoriban olyan emberközeli fotókat készítettem vele, mint manapság a Leicával. (Szünet) Úgy érzem, hogy a Leicát nekem találták ki. Nagyon elégedett vagyok ezzel a géppel!
NEWHALL: Nálunk még nagyon kevesen használják a kis negatívméret miatt. (Félretesz egy fotót)
KERTÉSZ: Igen. Óriási papírképeket nem lehet a kisfilmről nagyítani, viszont a Leicák nagyon mozgékony kamerák. Könnyebben lehet velük megragadni az élet történéseit, mint a nagyobb gépekkel.
NEWHALL: Ezzel érvel Morgan úr is, aki itt a Leicák legnagyobb híve. Én jobban szeretem a részletgazdagabb nagyfilmet. (Újabb képet rak félre)
ERZSÉBET: André is rengeteget fényképezett lemezes kamerákkal.
KERTÉSZ: Igen, elég sokszor. (Szünet) Lemezes gépekkel olyan feladatokat meg lehet oldani, amelyeket a Leicával sohasem, (Newhall kiemel egy fotót) de a gyors, könnyű kezelhetőség az, ami a Leicánál megfizethetetlen.
NEWHALL: (Csodálkozó örömmel) De érdekes! Ezt hogy készítette mister Kertész?! (Egy torzított képet mutat)
KERTÉSZ: (Derűsen) Torzító tükörrel készült. Az ötlet sokkal régebbi, még a háborúban, Esztergomban született. Sebesülésem után masszázzsal, úszással gyógyítottak. Az uszodában lefotografáltam egy víz alatt úszót, akinek testét eltorzították a hullámok. (Szünet) Három éve az egyik magyar barátom bemutatott a Querelle le Sourire szerkesztőjének. Ez egy női magazin, nagyon franciás, szatirikus, merész. Addig soha nem közöltek fotót. A szerkesztő arra kért, találjak ki valamit. Vettem két torzító tükröt a bolhapiacon, mint amilyeneket a vidám parkokban látni. Querelle adott egy kis stúdiót és két modellt. Természetes fénnyel és egy régi lencsével, amelyet Hugo Meyer eszelt ki, mulatságos impressziókat értem el. A le Sourire jó párat leközölt belőlük.
NEWHALL: (Közben egy torzított fotót is félretett) Melyik volt az a Meyer objektív, amivel ezeket készítette?
KERTÉSZ: Egy Hugo Meyer Satz Plasmat objektív. Ezt 1927. óta használom, mint látja, normál élességű, de a plaszticitása utolérhetetlen. Olyan csodálatos hatású, hogy nem értették, hogyan készültek felvételeim. (Szünet) Örülök, hogy kiállítja torzított fotómat is. Párizs nagyszerűen fogadta, remélem, hogy Amerika is szeretni fogja…
NEWHALL: (Befejezi a válogatást, még egyszer végignézi a kiválasztott képeket.) Rendben van, ezeket tudom használni, (A torzított fotót mutatja Kertésznek) de a szexet vágja le róla, mert amit itt csinált, az pornográfia.
KERTÉSZ: (Összehúzza szemöldökét döbbenetében) Hogy mondta, uram?! (Erzsébet is meghökken)
NEWHALL: Vágja le a szexet a képről, mert azzal együtt pornográf, nélküle viszont már művészet. (Erzsébet föláll, dühös pillantást vet Newhallra, és odalép az ablakhoz.)
KERTÉSZ: (Visszafojtott indulattal) De hogy gondolja, uram?! Ezzel megcsonkítanánk a fotót! (Járkál) Higgye el, uram, hogy engem nem az vezetett, hogy pornográfiát csináljak! Ez nekem eszembe sem jutott! (Megáll Newhall előtt) Különben is mit szólna ahhoz, ha valaki levágna az ön feje tetejéből, vagy az ujjából, vagy a lábából? Ön úgy komplett, ahogy van. Az én fotóim is úgy egészek, ahogyan az ön kezében vannak. (Farkasszemet néznek)
NEWHALL: (Szenvtelenül) Vágja le a szexet, jobban teszi, ha levágja! (Szünet)
KERTÉSZ: (Dühösen) Ha csak egy millimétert is levágnának a képről, máris megcsonkítanák! (Szünet)
NEWHALL: Vágja meg a képet!
KERTÉSZ: (Cseppnyi gúnnyal) Kénytelen vagyok két híres reneszánsz géniuszt segítségül hívni. Önnek, mint egy világhírű múzeum osztályvezetőjének, illik ismernie Giorgione és Tiziano festményeit, A szunnyadó Vénuszt és az Urbinoi Vénuszt.
NEWHALL: (Feszengve) Igen, ismerem.
KERTÉSZ: Akkor minden bizonnyal azt is tudja, hogy ezek a hölgyek hol nyugtatják baljukat. Azt magyarázza meg nekem uram, hogy miért nem akarta senki sem „levágni a szexet” ezekről a képekről még a legbigottabb ellenreformációs időkben sem?
NEWHALL: (Elszántan) Nem tudom, talán azért, mert festmények.
KERTÉSZ: (Indulatosan fölkiált) Festmények! Ez itt az ön kezében pedig fénykép. Én fényképész vagyok és ön is az! (Szünet) Jó, tudom. Ha egy fotót megcsonkítanak, de megvan a negatívja, még lehet új kópiát nagyítani. A sokszorosíthatóság ténye viszont senkit sem ment föl az alkotói szabadság megsértésének vádja alól!
NEWHALL: (Hajthatatlanul) Pornográfiát nem állítunk ki!
KERTÉSZ: (Kétségbeesetten) Jaj! Mister Newhall! Muszáj önnek pont ezt a képet kiállítania szex nélkül? Nézze végig a többit még egyszer! Vannak itt még torzított fotók, amelyekről nem kell „levágni a szexet”. Válasszon közülük!
NEWHALL: Nekem ez tetszik a legjobban, de természetesen a szex nélkül.
KERTÉSZ: Úgy látom, hogy amerikai szokás átitatni prüdériával a művészetet.
NEWHALL: Az írástudók és művészek egyik feladata ápolni a nép erkölcseit.
KERTÉSZ: Nem tudok róla, hogy az imént említett velencei óriásokat valaha is erkölcsgyalázással vádolták volna.
NEWHALL: Egyházi körökben biztosan nem voltak népszerűek.
KERTÉSZ: Olyannyira nem, hogy a pápa Tizianoval festtette le magát, nem is egyszer.
NEWHALL: (Megszeppenve szájára teszi kezét) Hmm! Ez igaz!(Szünet, újult erővel) Pornográfiát akkor sem állítunk ki!
KERTÉSZ: (Dühösen) Csak ezt tudja szajkózni!
NEWHALL: (Két karját összefonja mellén) Mert ez az álláspontom, és ebből nem engedek.
KERTÉSZ: Én pedig a képeimet nem engedem megcsonkítani. (Szünet) Tudja mit, uram?! Én egyáltalán nem ragaszkodom ahhoz, hogy torzított fényképem is falra kerüljön.
NEWHALL: De én igen. Ez a torzítás egy zseniális ötlet! Nagyon érdekes. Szerepelnie kell ennek a fotónak a kiállításon!
KERTÉSZ: De az Isten szerelmére! Miért nem szerepelhet eredeti teljességében?!
NEWHALL: Vágja meg a képet! Jobb lesz, ha megvágja!
KERTÉSZ: Válasszon a többi közül!
NEWHALL: Nem! Nekem ez kell, de a szex nélkül. (Mély hangon mormolja) Vágja meg! (Szünet, farkasszemet néznek) Ha nem vágja meg, nem állítjuk ki a fotót! ( Egy percig néma csönd honol, melyet végül Kertész halk, belenyugvó hangja tör meg.)
KERTÉSZ: Jó, legyen.
ERZSÉBET: (Kétségbeesetten fölkiált, és néhány lépést tesz Kertész felé.) André!
KERTÉSZ: (Jobbját kinyújtva próbálja megnyugtatni) Nincs semmi baj, Erzsi! Semmi baj! Majd megbeszéljük! (Erzsébet megáll, hol Newhallra, hol Kertészre néz.)
NEWHALL: (Ajkán a győztesek mosolyával) Rendben van, mister Kertész. A képeket majd hozza be a múzeumba, legyen szíves, és a nevemre adja le! (Föláll, veszi a kabátját és kalapját, Kertészék felé fordul.) Hölgyem, uram! Minden jót!
KERTÉSZ: (Ajtóhoz kíséri) Uram.
ERZSÉBET: (Halkan) Viszontlátásra. (Newhall kimegy. Mikor Kertész visszafordul, vádlóan kérdi tőle.) André! Hogy engedhettél neki?!
KERTÉSZ: (Dühösen, összevont szemöldökkel) Muszáj volt, Erzsi! Ha tovább folytatom a vitát, a következő válasza az lett volna, hogy egyáltalán nem állíthatok ki. Nekem viszont nagyon fontos, hogy ezen a tárlaton szerepeljek. Ott lesz mindenki, aki valamit számít a fotográfiában, én sem maradhatok ki!
ERZSÉBET: (Mérgesen) De mégis! Ez az undorító zsarolás a szex levágásával! Hát Amerikában ilyen egy nemzetközi hírű múzeum osztályvezetője? Hát barmok ezek?!
KERTÉSZ: (Haraggal) Sajnos ilyenek… (Szünet) Az volt az érzésem, mintha egy vízilóval társalognék, képtelenség észérvekkel vitatkozni vele!
ERZSÉBET: (Kertészhez bújik) Utazzunk vissza Párizsba, André! Nem akarok itt maradni.
KERTÉSZ: (Gyöngéden átöleli Erzsébet vállát) Amint megtehetjük, visszamegyünk. (Szünet) Arról a képről pedig van még egy kópiám. Mindent el fogok követni, hogy azt állítsák ki, és ne a „szex nélkülit”.
Függöny
HARMADIK JELENET
1937? NEW YORK
Zálogházban a jobbra álló pulton kis ablakkal ellátott, keretezett üveglap van. Fönt tábla utal a helyszínre: ZÁLOGTÁRGYAK BEVÉTELE. A pult mögött ülő Becsüs papírokat tanulmányoz, és ír, vagy pecsétel rájuk.
KERTÉSZ: (Balról közeledik tétova léptekkel, aktatáskával. A pult előtt megáll.) Tiszteletem!
BECSÜS: Üdvözlöm! (Lepecsétel egy számlát, Kertészhez fordul.) Tessék! Mit hozott?
KERTÉSZ: (Elővesz egy 13 X 18-as kamerát) Egy régi lemezes fényképezőgépet, uram.
Függöny
NEGYEDIK JELENET
1939? NEW YORK
Egy kiadónál. A jobbra ferdén elhelyezett íróasztal mögött a Kiadó kényelmesen elterpeszkedve Kertész fotóit nézegeti. Az asztal túloldalán Kertész ül.
KIADÓ: Mister Kertész, én nagyon szeretem a képeit, de túlságosan emberiek. Így nem eladhatóak. Csináljon hozzájuk durva dolgokat, azonnal kiadom a könyvet.
KERTÉSZ: (Sóhajt) Nagyon bánom, de rendelésre nem tudok durvaságot megörökíteni. Én ezt látom, és így fényképezek.
KIADÓ: Sajnálom, akkor nem.
Függöny
ÖTÖDIK JELENET
1941. NEW YORK
Hivatali teremben a középen álló nagy íróasztalon írógép, mögötte keresztbe vetett amerikai lobogók láthatóak. Az egyenruhás rendőr csaknem egyfolytában gépel.
CIVIL RUHÁS RENDŐR: (Néhány papírt odébb tesz az asztalon) Kérem a következőt! (Kertészék balról belépnek. Nyugtalan arcukon kiszolgáltatottság tükröződik.)
KERTÉSZ: Tiszteletem!
ERZSÉBET: Jó napot kívánok! (Az asztallal szemben megállnak)
CIVIL RUHÁS RENDŐR: Üdvözlöm önöket az idegenrendészet nevében! Uram, legyen szíves a nevét!
KERTÉSZ: André Kertész.
CIVIL RUHÁS RENDŐR: (Egy dobozban keresgél, az írnok papírt fűz a gépbe.) Kertész…Kertész…Andrew Kertész…
KERTÉSZ: (Élesen) André!…Kertész.
CIVIL RUHÁS RENDŐR: (Keze mozdulatlanná dermed, rosszallóan Kertészre veti tekintetét.) Igen…Kertész. (Tovább keres) Megvan! André Kertész és élettársa, Sali Erzsébet. (Két lapról leveszi a gemkapcsot) André Kertész, magyar állampolgár. Anyja neve: Hoffmann Ernesztin. Született 1894. július másodikán, Budapesten. Foglalkozása: fotóriporter. Mióta élnek önök az Egyesült Államokban?
KERTÉSZ: 1936. októberében jöttünk át Párizsból.
CIVIL RUHÁS RENDŐR: Mi volt az utazás célja?
KERTÉSZ: Egy évre riportázsra szerződtem a Keystone ügynökséghez. Az igazgató –Ernie Prince- a majdani riportok reményét keltve, berakott egy műterembe. Néhány hét múlva megbízható forrásból megtudtam, hogy már senki sem hajlandó dolgozni vele. Ez az alak a hírnevemmel akarta helyrehozni a hitelét. Ha lett volna pénzem, azonnal hazautazunk, amint erre rájöttem. Sajnos a mai napig nem tudtam a jussomat behajtani tőle.
CIVIL RUHÁS RENDŐR: Mint önök is tudják, háború dúl Európában, mely a Pearl Harbor elleni támadás óta világháborúvá terebélyesedett. Hazánk hadat üzent Japánnak, mely a németek, és így Magyarország szövetségese is. Ezért kénytelenek vagyunk ellenséges országból származó külföldinek minősíteni önöket, és ujjlenyomatot kell vennünk…
ERZSÉBET: (Fölkiált kétségbeesésében, és Kertészhez bújik.) Mint a bűnözőktől!! (Elnémul az írógép)
KERTÉSZ: (Bal karjával átöleli Erzsébetet. Jobbját dühösen ökölbe szorítja, jobbra félrefordul.) Ernie Prince! Te mocskos gazember!
Függöny
HATODIK JELENET
1948. PÁRIZS
A bérházban, ahol Kertészék laktak. A szín sötét marad, csupán egy fénynyaláb világítja meg az „1948. PÁRIZS” feliratot. Csöngetés hallatszik, kis szünet után megismétlődik.
SZOMSZÉD NÉNI: Megyek már! Megyek. (Ablakzörej)
KERTÉSZ: Kezét csókolom!
SZOMSZÉD NÉNI: Üdvözlöm, uram. Kit keres?
KERTÉSZ: Nem tetszik megismerni? André Kertész vagyok.
SZOMSZÉD NÉNI: (Kedvesebben) Óh, igen! Bocsásson meg kedveském, hogy a félhomályban első látásra nem ismertem meg! (Kulcszörgés, ajtócsikorgás) Olyan régen elutaztak, és azóta annyi minden történt.
KERTÉSZ: Bizony, sok minden! (Szünet) Hogy tetszik lenni?
SZOMSZÉD NÉNI: Köszönöm, André, egész tűrhetően. Csak a reumám kínoz néha, a háború alatt sokat fagyoskodtam. És önök? Milyen volt Amerikában? Ugye oda utaztak?
KERTÉSZ: Igen, de az nem nekem való világ, Párizsban sokkal jobb volt. Különben eszünk ágában sem volt az Egyesült Államokban letelepedni, mindent itt hagytunk, sok értékem Mademoiselle Monge-nál maradt.
SZOMSZÉD NÉNI: (Fölkiált) Óh, a Monge-ék! Ők nincsenek már Párizsban! (Csendesebben) Egy nap mindent fölpakoltak, és elköltöztek.
KERTÉSZ: (Izgatottan) Hová mentek?
SZOMSZÉD NÉNI: Jaj, kedveském! Én azt nem tudom.
Függöny
HETEDIK JELENET
1957. NEW YORK
Kikötőben hajókürt hallatszik. Kertész balról belép, körülnéz, órájára pillant. Zakója zsebéből újságot vesz elő, leül a cölöpre, olvas. Fütyörészés hangzik, majd hajóduda. Zsebre vágja a lapot, sétálgat. Szemügyre veszi a hajót, és távolba tekint.
BRASSAÏ: (Jobbról jön, örömmel kiált) André! (Leteszi poggyászát, Kertészhez lép.)
KERTÉSZ: (Derűsen) Isten hozott, Gyula! (Kezet fognak vállukat megölelve, mélyen egymás szemébe néznek. Elkomorul.) Meghaltam. Egy halottat látsz viszont…..
BRASSAÏ: (Fájdalommal) André! Nem!!
Függöny
NYOLCADIK JELENET
1962. NEW YORK
Kertészék lakásában balra hátul nagy könyvespolc, jobbra szekrény áll. A középtájt látható asztal felől, a táskarádióból halk esztrád zene enyhén recsegő hangjai szivárognak. Kertész a szekrény előtt fotelben, pléddel betakarózva könyvet olvas. Lapoz, balról kulcszörgés hallatszik.
ERZSÉBET: (Kintről) Szervusz, André.
KERTÉSZ: (Fölnéz, a könyvet ölébe engedi) Már nagyon vártalak!
ERZSÉBET: (Bejön, megsimogatja Kertész arcát) Hogy van a beteg?
KERTÉSZ: Köszönöm, tűrhetően. Erzsi, légy szíves, kapcsold ki azt a zörgő masinát!… Gyere ide, beszélni szeretnék veled!
ERZSÉBET: (Lekapcsolja a rádiót, széket hoz magának, leül, és megfogja André kezét.) Mondd, Andris!
KERTÉSZ: Erzsi! Ez az operáció egy dologra nagyon jó volt. Ez alatt az egy hónap alatt időm volt végiggondolni az amerikai életemet. (Zaklatottan mindkét kezével szívéhez szorítja Erzsébet jobbját) Érzem, ha én ezt folytatom, én megölöm magam! Ebből az egészből végleg elegem van, és rá kellett jönnöm, hogy még a barátomnak hitt Liebermann is becsapott. Ő már elhatározta, hogy amerikai lesz. Teljesen átvette az amerikai újságkészítési stílust, amely merőben ellentétes –korábban még közös- szemléletünkkel. Pedig régen, a harmincas évek Párizsában még annyira hasonlóan gondolkodtunk. Mondd, Erzsi! Miért törvényszerű, hogy majdnem mindenki megbolondul Amerikában?!
ERZSÉBET: (Bal kezét Kertész homlokára teszi) André! Ezen kár idegeskedned.
KERTÉSZ: Ebben a piszokban, meg nem értésben nem lehet létezni, erre csak rámehetek. Ebbe belehalok. Elhatároztam, hogy befejezem velük az egészet.
ERZSÉBET: Nézd, Andris, én már régen gondolok rá, csak nem akartam neked szólni… Nem akartam belebeszélni a dolgaidba…
KERTÉSZ: A dolgaim reád is tartoznak. Különben is néhányszor már bebizonyosodott, hogy jók a megérzéseid. (Szünet) Amint tehetem, fölbontom a szerződést Alex Liebermannal, és soha többé senkinek sem dolgozom megrendelésre. Már csak könyveket fogok készíteni. Több múzeum, magángaléria és gyűjtő érdeklődik a képeim iránt. Úgy érzem, eléggé ismert vagyok ahhoz, hogy mindezek megfelelő anyagi hátteret biztosítsanak nekünk.
ERZSÉBET: (Gyengéden) Szerintem is jobb lesz így, Andris.
Függöny
KILENCEDIK JELENET
1963. PÁRIZS – SANT CHÉLY
A szín két részre osztott. Baloldalt Kertészék párizsi hotelszobájában dohányzóasztal és két fotel áll, a terítőn virágos váza és telefon látható. Mademoiselle Monge panziójának előszobáját telefonasztalka és támlás szék jelzi a szín jobboldalán. Kezdetben csak a baloldal fényes. Kertész az egyik fotelben könyvet olvas. Ajtózörej hangzik.
ERZSÉBET: (Balról) Már itt is vagyok!
KERTÉSZ: (A kulisszák felé) Mit hoztál, Erzsi?
ERZSÉBET: (Kintről) Csak vitaminokat és újságokat. (Belép, zacskókat és lapokat tesz az asztalra, leül.) André! Itt, a szálló halljában azt mondta az újságos, hogy minden lapban megtalálható a kiállításod méltatása. A kritikusok körében egyöntetű sikert arattál.
KERTÉSZ: Remélem, hogy nem csak ennek a szűk rétegnek tetszenek a képeim.
ERZSÉBET: Biztosan nem! Párizsban mindig szerettek és megértettek téged. Szerintem ma sincs ez másképp.
KERTÉSZ: Ebben én is bízom. (Az újságokat nézi) Na, lássuk csak! Le Figaro, Paris Match, Le Monde…Hmm!…Le Monde! (Mosolyogva fejét csóválja) Az ember sohasem tudhatja, hogy mi lesz abból, ha szóba elegyedik egy újságíróval. (Szünet) Azért nem bánom, hogy interjúként leközölték, amit Velencében a tudósítójukkal beszélgettem.
ERZSÉBET: Én sem. (Szünet. Jobbra kigyullad a fény, Mademoiselle Monge papírral kezében belép.) Csodálatos érzés újra Párizsban lenni!
KERTÉSZ: Bennem is újjá éledt a régi boldog montparnasse-i esztendők hangulata.
MONGE: (Tárcsázik, szünet) Halló! Párizst kérem…602 7418…igen, Hotel…Köszönöm, várok. (Leül)
ERZSÉBET: Déligyümölcsöket hoztam, készítek limonádét. (Egy zacskóval kimegy)
KERTÉSZ: Nagyon jól fog esni!
MONGE: Halló! Üdvözlöm! Önöknél lakik André Kertész, a híres fotóművész. Vele szeretnék beszélni, legyen szíves. …Köszönöm! (Csörög a telefon)
KERTÉSZ: (Összehajtja az újságot, fölemeli a kagylót.) Halló! André Kertész.
MONGE: (Kíváncsi mosollyal) Jó napot, Kertész úr! Mademoiselle Monge vagyok.
KERTÉSZ: (Döbbenetében elejti az újságot) Mademoiselle Monge?! (Szünet, izgatottan mély levegőt vesz.) Tiszteletem, hölgyem! Honnan keres?
MONGE: Saint Chély-ből. / Elképzelt hely / Egy öreg kis kastélyból, a panziómból. (Szünet) Még mindig nálam vannak a negatívjai, André úr!
KERTÉSZ: (Tenyerével letakarja a kagylót, diadallal) Erzsi! Gyere! (A kagylóba) Kedves Mademoiselle Monge! Ez életem egyik legszebb napja! Köszönöm!!
MONGE: Ennek szívből örülök!
Függöny
TIZEDIK JELENET
1964? NEW YORK
Kertészék lakásában az asztalon virágos váza és telefon van. Balról Kertész fütyörészése hallható. Megcsörren a telefon. Abbahagyja a fütyülést, bejön. Öltözködik, mandzsettáját igazgatja.
KERTÉSZ: (Fölemeli a kagylót) Halló! André Kertész… Helló, Alex! … Tessék?! … Nem! Nem vállalom el. (Leül, enyhén rosszallóan) Nézd, Alex! Megrendelésre már nem fényképezek. Ezt már évekkel ezelőtt megbeszéltük. … Légy szíves, ne kezdd újra! … „Kertész képeket” kellene készítenem? … Nem tudsz rábeszélni. … Én döntöm el, miként fotózok. Ezeket a képeimet adom el. … Tessék? Hogy megbántam-e? (Nevet) Nem!! Biztosíthatlak, Alex, hogy ez volt a legragyogóbb ötletem!! … Egyszerű az egész. Vásárlókat mindig találok, a könyveimből is jön be pénz. … Tessék? … A raktáron lévő fotóimat? (Szünet, mérgesen vonja össze szemöldökét) Nem! Nem engedem, hogy egy összegben megváltsátok! …Isten áldjon! (Leteszi a kagylót, fejét csóválva fölkel.) Ezt az értetlen társaságot! (Balra kimegy)
ERZSÉBET: (Balról) Andris! Ernyőt is kell vinnünk, lóg az eső lába.
Függöny
VÉGE
