“Keserves és szépséges arcok, férfiak és nők, gyermekek is, kicsik és nagyobbak, mindegyik elbűvöl a felvétel művészi tökélyével és megrendít az arcok kifejező erejével. Kálmán Kata fotói a jól látható szegénység ellenére az emberi lét elbitorolhatatlan méltóságát mondják ki”
>- írta Boldizsár Iván a Tiborc-album képeiről. Nem elhamarkodott az ítélet, hiszen éppen öt évtizeddel az első album megjelenése után vetette papírra. A magyar portréfényképezés, az un. szociofotó egyik legjelesebb képviselőjéről aki többet akar tudni, olvassa el az év elején megjelent monográfiát, melyet a Magyar Fotográfiai Múzeum adott ki Hevesy Iván és Kálmán Kata könyve címen. A többieknek meg marad ez az életrajzi zanza..
Szülővárosát (ma: Krupina) a trianoni béke Csehszlovákiához csatolta, ekkor költözött a család a mai Magyarországra. Kata 10 éves volt ekkoriban.1927-től Jászi Oszkár testvérének Madzsar Alicenak tánc- és mozdulatművészeti stúdiójába járt hugával együtt, s itt elsajátította a Mensendieck-féle gyógytornát. Tanította későbbi férje, Hevesy Iván művészettörténész, a magyar fotótörténet-írás egyik legjelentősebb személyisége, aki a fényképezésnek nemcsak a művészettörténeti, elméleti aspektusaival foglalkozott, de fotózott is az új művészet jegyében. Kata csak 1931-ben kezdett elfényképezni, Hevesy hatására.. A tanítvány gyorsan a saját lábára állt, már első képei sem az útkeresés, a szárnypróbálgatás termékei voltak. Mindjárt olyan portrékat készített, mint a Kenyérevő gyermek, amely mindmáig talán legismertebb képe. 1935-ben -négy évvel a pályakezdés után- elnyerte a milánói fotóművészeti triennálé aranyérmét, majd két évre rá megjelent élete fő műve, a már említett Tiborc című fényképalbuma, amely fotósát egy csapásra közismertté tette. A megrázó képekhez Móricz Zsigmond írt előszót, Boldizsár Iván kommentálta. A könyv mára belépett a magyar irodalom klasszikusai közé. Az igen-igen magasra helyezett lécet többet nem tudta átugorni. Már egy megváltozott társadalmi, politikai, ideológiai helyzetben adták ki 1955-ben harmadik kötetét, amely a Tiborc új arca címet viselte. Felkereste az első könyvében megörökített embereket, s megpróbálta őket úgy fényképezni, hogy arcukból a szocialista társadalom nyújtotta öröm és megelégedettség sugározzék. A hamis ideológia visszhangtalan, a korábbi fotóskönyvei sikerét el nem érő fotóalbumot eredményezett. Az azonos témájú, de a történelem jóvoltából olyannyira eltérő albumokat egymás után lapozgatva nemcsak a fotográfusról juthatunk érvényes következtetésekre!
1951-1955 között a Magyar Fotó Állami Vállalatnál dolgozott, később a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) fotósa lett. 1960-ban a Képzőművészeti Kiadóhoz, majd 1965 januárjától a Corvina Kiadóhoz került szerkesztőnek. Létrehozta a példa értékű Fotóművészeti Kiskönyvtár című sorozatot, amelynek egyes kötetei a jelentős magyar fényképészek életét, munkásságát foglalták össze és évtizedekig az egyetlen forrást jelentették a magyar fotót megismerni vágyók számára. 1978-ban, 69 évesen átlépett az öröklétbe. A sors különleges fintora, -mégha így is volt tervezve- hogy az általa szerkesztett Fotóművészeti Kiskönyvtár a róla szóló utolsó kötettel maradt torzóban.
