Libák című képe 1931-ben a svájci Camera pályázatán az egész fotós világ szavazata alapján nyerte el az ezer aranyfrankos első díjat, amiből akkoriban meg lehetett venni egy kisebb budai villát.
A londoni Royal Photographic Society Emerson-plakettjét kapta 1934-ben, 1938-ban az American Photography évkönyvében a 13.424 kiállító művész között az 5. helyet foglalta el, mint a legtöbbet és legeredményesebben szereplő fotóművész. Fotók jelentek meg tőle a Coronet-ben, a Vanity Fair-ben, a London News-ban, a Liliput-ban, a L’Illustration-ban, a National Geographic Magazine-ban. Volt egy hosszabb időszak a halálát követően, amikor az MTI Fotó egy frekventált helyen – a Madách házak aljában- lévő bemutatótermét róla nevezték el. Ma már csak a jobb memóriájú idősebbek emlékeznek erre. Ha nem itt és nem ekkor él, tehetségével, akarásával, a fotó szenvedélyes szeretetével a meglévőnél nagyságrendekkel nagyobb ismertségre tehetett volna szert.
A Nagykanizsán,1899. dec.17-én született ifjú első képeit még 1918-ban csinálta az érettségi jutalmaként szüleitől kapott fényképezőgéppel, de fotós pályája igazából csak 1927-ben indult, amikor a kor legjobb mesterétől, Balogh Rudolftól tanult. Igen jó tanítványnak bizonyult. A két háború közti időszak egyik legsikeresebb, ugyanakkor talán legnagyobb hatású fotósa lett Magyarországon. Sok amatőrt és hivatásos fényképészt tanított. Ő indította el pályáján Csörgeő Tibort, Szöllősy Kálmánt, Járai Rudolfot, Haller Frigyest. A magyaros stílus kiemelkedő képviselőjeként tartjuk számon. Jól komponált képeit merész fény-árnyék hatások, az ellenfény tudatos alkalmazása, sodró lendület és mindenek előtt és fölött a fényképezés fontosságába vetett elementáris hit jellemezték.
1945-ben a mauthauseni lágerből került haza Magyarországra. Hiába volt baloldali elkötelezettségű, hiába volt a legsikeresebb egyéni fotóművész, semmi sem menthette meg az államosítástól egyszemélyes fotóvállalkozását. A Magyar Fotó Állami Vállalathoz, majd 1956 után jogutódjához az MTI-hez került, felszerelésével, archivumával együtt. Ezidőtájt a magyaros stílus eredményeit, hagyományait megpróbálta átmenteni a szocialista realizmus talajára. Ezeket a képeit mai szemmel figyelve, megborzongat bennünket a kor hazug levegője. Sokan őszintén elsiratták, ugyanannyian megkönnyebbülten sóhajtottak, amikor 1962.máj. 30-án meghalt. Számos tisztelője, számtalan irigye volt.
Kiállításokon összességében 67 aranyérmet nyert. Hivatalosan is elismerték munkásságát, alapításától a Magyar Fotóművészek Szövetsége elnöke volt és a MÚOSZ fotószakosztályának is elnökévé választották. Angyalfi Andor mellett a Nemzetközi Amatőrfényképészek Világszövetségének magyarországi igazgatója 1947-ben. A Nemzetközi Újságíró Szövetség fotóriporteri szakosztálya 1962-ben elnökségi taggá választotta.
Ezek csak címek. De a képei is nagyon jók. Még egy-két év, s talán könyvben láthatják a javát.
