7.7 C
Budapest
Tuesday, March 19, 2024

Dozvald János fotóművész gondolatai a kreativitásról a Think Tank fotópályázat apropóján

Nézzünk utána a Magyar Értelmező Kéziszótárban! Kreatív, kreativitás szócikk nem is található. Van azonban kreáció. Kreáció = leleménnyel létrehozott dolog.
Lelemény = alkotóművészi képzelet, kitalálás. (Alkotóművészeti, és akkor mi a helyzet az adomában felbukkanó Edisonnal, kire látogatói nehezteltek, mert nagyon nehezen nyílt a kerti kapu. Kiderült aztán, miért: minden látogatója több dézsa vizet pumpál fel a kútból a kapu nyitásával.)
Leleményes = élénk képzelőerejű, találékony. Találékony = a megoldást gyorsan megtaláló, ötletes. Ötlet = hirtelen támadt, meglepő gondolat. (A hirtelenségre képes elme lenne hát kreatív? 🙂

Én azt vallom, hogy a kreativitás fogalmának kell hogy legyenek konszenzus képes ismérvei. Az általános gyakorlat szerint nincsenek persze. És valóban, mondhatjuk akár: aki pusztán fényképezőgépet ragad, az már igenis kreatív – amahhoz képest, aki életében hozzá se nyúl.

A kreativitás fogalmát én szűkíteném, hogy egyértelműen kommunikálhassunk róla. Hogy ugyanarról a dologról beszéljünk, ha szóba kerül a kreativitás.
A fogalmak a kinti világ modelljét adják elménkben. Minél kisebbek a fogalompontok, annál finomabb a felbontása ennek a virtuális valóságnak. Az elme az értelmi konszenzus céljából is próbálja szűkíteni a fogalmak hatókörét, a pontok átmérőjét, hogy finomuljon a valóság képe. (Valamikor, még az előző rendszerben megláttam az utca túloldalán egy Lenin plakátot. Egész impozáns benyomást keltett. Amikor átmentem, hogy közelről szemügyre vegyem, durva pontokra esett szét. Ilyen az elnagyolt értelmű fogalmakkal is a világképünk. Hogyan lehetne árnyaltan, a szokottnál nagyobb közelítéssel gondolatot cserélni róla?)
Én tehát a kreativitás szűkre zárt értelmén lovagolva vágtam bele a zsűrizésbe.

Ha mélyebbre kívánok jutni, mint az értelmező kéziszótár, azt kell mondanom, hogy a kreativitás szorosan összefügg sapiens voltunkkal. Bár a kis majom olyan csodálatra méltón ugrabugrál, miközben az anyja egykedvűen bámul maga elé, nem mondható, hogy ez az ugrabugrálás vagy ez a kismajom maga kreatív volna. Ez inkább a vitalitás körébe tartozó jelenség.
Célszerű, hogy a kreativitást olyasminek tekintsük, ami az elmében fogan. Kíváncsiságunknak, jó megfigyelőképességünknek, logikánknak és nem utolsó sorban képzelőerőnknek köszönhetően vagyunk kreatívok – már ha azok vagyunk.
A kreativitás alapja egy kalandos vagy akár egy kritikus attitűd az elmének a mindenkor fellelt gyakorlathoz, szemlélethez való viszonyában, amiből aztán – értelemszerűen – beavatkozó, változtató tettek következnek. A kreativitás egyrészt a valósághoz való viszonyunk, rutinjaink újraformálására irányul, másrészt akadályokon túlsegítő lelemény.
Legszelídebb formájában játszadozás, ám más végletekben olyasmi is lehet akár, ami – például – biofegyverek kiagyalásához vezet.
A humán kultúra és a kommunikáció terén, ami más-más kultúrkörökben más-más konkrét arcot ölt, s ami számos, számtalan rutinból, megfontolásból, eljárásmódból és hagyományt szülő természetes kényszerekből áll elő, más, sajátos leleményekre ösztönöz a kreatív készség.
A lelki, érzelmi húrokat pengető alkotó kreativitás pedig – például a művészeté – valamiféle ösztönös, ráérző vagy akár megfontolt, gondolat- és érzelemtársító lelemény formájában mutatkozik, amivel egyszeri módon túllépünk a szokványoson. Egyszeri, ez hangsúlyos. A humán kultúra terén, mert hogy annak konkrét szövete tele van véletlenszerűséggel, a kreatív tett egyszeri, és így individuális tett. A humán kultúra terén nemcsak nem érdemes, de nem is lehet kétszer ugyanarra a leleményes megoldásra jutni.
Mintákat utánozni, lopni kreatív ötleteket, azt persze lehet, tehát annak, aki értékítéletet mond a kreativitás megnyilvánulásai fölött, például a zsűror, nagyon szerteágazó tájékozottsággal kell bírnia. Ilyesmije kevesünknek van. Az átkosban, amikor nálunk az információk igen korlátozottan áramlottak, néha rácsodálkozott az ember a plakáton valami nagy formai ötletre, aztán később meglátta az előképét egy nyugati magazinban. Lopkodtunk. A teremtő kreativitásnak ugyanis kedvező melegágy kell. A kreativitás ösztönző körülmények között fejlődésképes, másmilyenek között meg elapad.

A kreativitásnak elkülöníthető területei vannak. Mérnöki kreativitás, pedagógiai kreativitás, vizuális kreativitás stb. Még az olyan külön terület is, mint a vizuális kreativitás, vagy jelen esetben azon belül is a fotó kreativitás, két jellegzetesen más alterületre oszlik: egy mesterségen kívülire és egy mesterségen belülire, formait is mondhatunk.
Mesterségen kívüli alterület, ez hogyan értendő?
Gyakran előfordul, hogy a kreativitás a fotográfiával összefügg ugyan, ám nem fotográfiai jellegű. Ne csak arra gondoljunk, amikor a fotós egyéb valaki kreatív tetteit dokumentálja! A kreatívnak mondott fotográfus gyakran annak módját leli meg, hogy vizuális vagy nem vizuális, de rejtőző társadalmi lényeget, jelenséget tehessen láthatóvá (Dezső Tamás sorozata ugrik be nekem bizonyos nagymenők életéről. Vajon milyen leleménnyel férkőzött a közelükbe, hogy még a revolverüket is odatették az orra elé?)
Az is lehet, mondjuk, hogy egy fotográfus a vizualitás szerepére irányuló meglátásait és szemléleti javaslatait hirdetve bizonyul kreatívnak. (Példaként szándékosan „dekomponált” illetve az iskolás kompozíciós rendtől eltérő módon kivágott bérház udvari képek jutnak eszembe Féner Tamástól.) Az ide sorolható tettek tehát néha elvont értelműek, ám néha meg nagyon praktikusak. (Máté Bence meséli el egyik képe alatt az idei természetfotó kiállításon, hogy spéci akváriumot építtetett magának azért, hogy a víz alól fotózhassa a vizimadarak vadászatát, ugyanis a természetes vízen az optika nem látott volna át. Ez is a fotón kívüli, de a fotóval kapcsolatos lelemény egyik szép példája.)

A másik alterületen található a fotografálás vagy manapság egyre inkább a képfeldolgozás eredményén, a képen belül mutatkozó formai kreativitás, ami sok új érzéshez és gondolathoz vezethet bennünket. A megkomponálás, a forma, színek, tónusok érzelmet kiváltó hangolása különös hangsúlyt ad, megragadja figyelmünket, és kiszabadít bennünket hétköznapiságunk, közhelyes nézésünk jármából.

Időnkint aztán bekövetkezik a kreativitás sokféle megnyilvánulásának összevetése és rangsorolása. Például a Think Tank fotópályázat alkalmából.
A sokféleségnek csak egyik oldala a beadott pályaművek sokfélesége.
Másik oldalon ott van a többtagú zsűri szemléleti sokfélesége is.

A pályázók kreativitás felfogása igen szerteágazó. Igazából, mintha nem is tudnák, mi fán terem, csak szerepelni akarnak.
Jellemzőek a klisék (trollok, orkok, rémísztő, gonosz figurák sereglenek, grálok és más varázserejű tárgyszimbólumok versengenek kitüntető figyelmünkért.

Kategória tévesztések özönére figyel fel a zsűror. Az óvatos makacsok a valóságképek közé is meg a fantázia kép kategóriába is feltöltik ugyanazokat a képeket.

Párszor én magam is kétségben maradtam, hogy vajon melyik kategóriákba tartozik egy fotó, például Horváth Ákos Életstílus című képe.


Horváth Ákos: Életstílus

Horváth Ákos: Életstílus

Lehetséges ekkorát ugrani, létezik ilyen alulnézet?
Az alkotó aztán elárulta, hogy bemutató show alkalmával fotografált, és dobbantóról ugrottak a szereplők, tehát a látvány valóságos, még ha értelme megtévesztő is.
Feltűnően gyakori volt a sorozat-betegség. A sorozat – helyes esetben – nem egy rakás kép, hanem egyetlen bonyolult összkép. Gyakran okolt a dramaturgikus építés, amikor a sorozatnak van/lenne eleje és vége vagy értelmének belső elágazásai. Nagyon sokszor hiányzott az egy műként beadott sorozat építkező szerkezete. Hiányzott a meggondoltság. Néha benne rejlett, csak rossz volt a sorrend.
A zsűri rásegített. Nagyon sok sorozatot átpofoztunk azzal, hogy elhagytuk a kilógó képelemeket, kurtítottunk.

Sűrűn sorjáztak elénk a mesterségbeli gyakorlottság, a fotószakmai tudás hiányosságai. Ilyenkor kárt szenved a kreativitás, kicsorbul az alkotói szándék, tévútra tér az üzenet, elvész a várt hatás.

Feltűnő volt úgyszintén a kreatív szoftverek (plug-in-ek) szerepe a kreatív gondolatokkal szemben. Gyakorta folyik át a fotográfiai cselekvés grafikaiba. Elég gyakoriak voltak az „én is tudok ilyet!” jelenségek.

Ha a jelen pályázás statisztikai képe felől közelítve kérdeznénk, ki is lenne az a kreatív fotós, könnyen azt válaszolhatnánk: kreatív fotós az, aki bátran feltölt tücsköt-bogarat 🙂

A zsűritagok fő kérdése, ítélkezésük ide konklúdál: Mi díjazandó – méghozzá az adott kínálati viszonyok közepette? Az, hogy valami a kreativitás formai jegyeit mutatja, még nem felétlen díjazandó. A nagyszerű fotónál meg lehet egy még nagyszerűbb.
Az, aki történetesen beadott egy kreatívnak tűnő képet, még nem feltétlenül kreatív elme. Ezt is illik észrevenni.
A zsűritag tudja: illene tartós érdemek és tartósnak bizonyuló értékek mellett voksolnia.

Elkerülhetetlenek a (mindenkori) zsűri belső ütközései, sőt ezek néha egyenesen ütközetek.
Ütközés alapvetően az érték-felfogás és értékrend eltérései miatt van.
Az érték egyfajta változó: sokféle értéket tart számon a tudat, ez koronként megváltozik, de elménként is változó lehet, hogy mi az. Új értékek manifesztálódnak és sok réginek jelentősége vész.
Körültekintő megítélést igényel, hogy miből áll elő a kép üzenete.
A képi tartalmak három értékszinten mutatkoznak: a jel, a jelentés és a jelentőség szintjén.
A jel viszonylag egyszerű tartalmi elem, például egy vonzó szín, egy szimbolikus tárgy stb.
A jelentés a jelek viszonyaiban testesül meg. A legtöbb fotónak van jelentése. Jelentősége már sokkal kevesebbnek van, de konkrétan miben is áll az?
Itt már erősen megszólal a zsűror értékszemlélete.
Kicsit a megítélő ízlése is belejátszik, s az a furcsaság is, hogy sok kiváló fotográfus, akit evégett kértek fel zsűrizésre, esetleg egészen másképp, más színvonalon ítélkezik, mint ahogyan alkot.

Az értékrendről (a magam szemszögéből.) A jelentőségnek az alkotó világban két forrása van: egyrészről a társadalomhoz, másrészről a kozmikus létünkhöz való érzelmi és mentális viszonyunk. Ha a művészet terén, a ráción túli szférában ezek egyike, a kozmikus vagy a társadalmi űberelheti a másikat, akkor – szerintem – az ember univerzumhoz fűződő viszonya űbereli a társadalmit, mert az törvényszerűségei által felette áll emennek, a társadalminak. Más valaki azonban esetleg fordítva gondolja, talán, mert nem az okot, hanem a célt tekinti fontosabbnak. Az ilyen eltérések konfliktushoz vezethetnek a zsűrorok munkájában. Ezt a Think Tank pályázat zsűrije sem úszta meg.

Egyszer csak azt vettem észre, hogy a mi zsűrink munkája során a kreativitás specifikus ismérvei háttérbe szorulnak a mindkét oldalon (fotós – zsűror) mutatkozó egyéb ismérvekkel, nevezetesen a társadalmi (morális meg miegyéb) valamint a civilizációs jelentőséggel szemben. Ez a legtöbb esetben jogos, de szerencsétlen az olyan esetekben, amikor valamely konkrét pályaműben az úgynevezett fotográfiai kreativitásról már egyáltalán nincs is szó, csak a „nagy mondanivalóról”.
Ilyen fotók becsúszása persze a Think Tank pályázat kiírójának nagyvonalúságával is magyarázható.
Legyenek a díjazott fotók mindenütt vállalhatók, példamutatók és nagyszerűek.
„A kiíró mindkét kategóriában minél több alakját szeretné megpillantani annak a titokzatos és szavakkal nehezen megragadható jelenségnek, amitől az elkészült kép túllép a puszta dokumentáláson, vagyis az alkotó vizuális síkon követni képes nagy költőnk híres intencióját „az igazat mondd, ne csak a valódit”.
Ez olyan erkölcsi háttér, ami pozitívan bár, de túlmutat a kreativitás követelményein.

Mindeme fentiek okán történt, hogy MENEKÜLTJEIM és VESZTESÉGEIM támadtak.

Említsünk néhányat azok közül, akik elestek a zsűri harcainak mezején!
(Végül nem esett el, én találtam rá egy lövészárokban, s kivonszoltam, mert láttam, hogy némely zsűrorok kilőtték már minden muníciójukat, és hogy ez a szegény még él: Székely Judit sorozata.


Székely Judit: Árusok

Székely Judit: Árusok

Miért lőttek a zsűrorok e sorozatra? Ennek világosan megvallott etikai oka volt: A fotók a Kambodzsa határán turistákkal csencselő gyerekekről készültek. „Micsoda megalázó dolog úgy fotózni ezeket a szerencsétlen embereket, elsötétített autóüveg mögül, hogy nem tehetnek semmit ellene, hogy nem tudnak róla!”
Ez szerintem álszent érv, és ismerve a World Press fotóverseny felvállalta fotográfiai tolakodást, különösen az. Másrészt, akit ezres telével kifotóznak a tömegből, az tud talán róla? Téves a szerencsétlenség megítélése is: ezek a lencsevégre kapott figurák vidámak és elevenek, talán azért is, mert még sosem voltak gazdagok. A fotográfus észrevette az eddig még ki nem aknázott kreatív szituációt: a gyerekek beáldozzák magukat a célért, hogy ugyanis beláthassanak csencselésük kiszemelt alanyára. Ez által levetik minden tartózkodásukat, és nagyon is emberien nyilvánulnak meg. A sorozatból kiderül, mi történik, milyen a szociális környezet, még az is, a Föld mely táján vagyunk.


Alchem Photo sorozata

Alchem Photo sorozata

Kezdtük ezt a pályaművet is a díjazásra már kiszemeltek miatt egyre hátrébb tuszkolni a sorban. E sorozat láttán – épp a nagyon is különleges kreatív mesterségbeli fogásnak és szemléleti bátorságnak köszönhetően – felmerül a nézőben egy nagyon újszerű kérdés, hogy vajon ez a sok dimenzióban kiterjedő fenomén – az ember – ismerhető-e igazán, tudhatjuk-e igazán, hogy milyenek vagyunk.


Bedő Kornél: Az út vége

Bedő Kornél: Az út vége

Példát kínál a jel, jelentés, jelentőség hármasának szemléltetésére. Számomra először is kacagtató ez a kép a szomorú téma frappáns elrendezése okán. Van rajta egy nyilvánvaló jel, a távoli fa a kép bal szélén. Ha ezt gondolatba elvesszük onnan, összesüpped máris a kompozíció. Nem csupán az üresen maradt sáv okán, hanem azért is, mert ez a döglött róka kilógó nyelvének kompozíciós ellendarabja. A jel után a jelentés is világos, elütött állat az autóúton. Kérdés, mi lenne mindennek a jelentősége? Az ilyen témakörben ismertté vált fotókat tekintve a mondanivaló – talán nem a humoros attitűd miatt – kevésbé tűnik jelentősnek.


Horváth Ákos - Graffiti Művészek

Horváth Ákos – Graffiti Művészek

Sorozat. Nagyszerű profizmus, lelemény, rend, lényegre törés jellemzi. Sorozatként sajátos: minden kép mellérendelő viszonyban van egymással. Nincs dramaturgiai építkezés. Ez látszólag hiba, ám itt, szerintem, nem az, mert ez a sorozat graffity művészeket mutat be, ahány kép, annyi alkotót. Ezek az emberek – ismert okból – rejtőznek a nyilvánosság elől, és a fotográfus, ím, éppen műveikkel álcázva mutatja itt be őket. Nagyon kreatív lelemény.


Tulok András: Bartók Béla út

Tulok András: Bartók Béla út

Impressziók – Rafinált és jól átgondolt fotográfiai „berázások” ugyanazon nézőszögből exponálva és photoshopban egyesítve.
Látszólag plug-in varázs, de az avatott szem észreveszi, hogy itt szerepet játszott egyfajta csiszolt ízlés szelekciója és a manualitás. Sorozat része, ám a sorozat messze nem sikerült következetesre és egyneműre.

Végképp kiebrudalt kedvenceim:


Dr. Simán László: Szentivánéj

Dr. Simán László: Szentivánéj

A technikai trükk – az egész éjszakára nyitva hagyott fotógép zár, amivel körbefordul a Föld – ismert már, mint mágikus látvány forrása.
Azt mondjuk, sziporkáznak az apró csillagok. Ez a kompozíció azt sejteti, hogy a valóság fordítva igazabb: épp az ember az, aki apró szentjánosbogárként „sziporkázik” az éjben, messze távol a roppant hatalmas csillagoktól.


Filin Ilia: Lill Matt

Filin Ilia: Lill Matt

Furcsa kettősség harapófogójában szoronganak az utazó emberek. Amott egy exhibicionista tótágas, emitt egy fényképezőgép. Rávilágít a modern fotózás cirkuszi szerepvállalására. Tudott, hogy a vizuális eszközök figyelnek és céljaikért feláldoznak bennünket.


Dvornik Gábor: Alez!

Dvornik Gábor: Alez!

A zársebesség lehetőségével élve láthatóvá vagy inkább érzékelhetővé teszi a vívás fontos lényegét: a találat oly gyorsan történik, hogy a néző, a kívülálló számára szinte megpillanthatatlan.


Krizák István: Díszlépés

Krizák István: Díszlépés

Állatfotó, de ezúttal az emberről szól. Komikus, és hatására elkezd tűnődni az ember, mit is jelent számunkra a díszlépés, mi mindenbe sodort bele már bennünket, idomult embereket eme hajlandóságunk.


Kling Márk: Galaxis

Kling Márk: Galaxis

A formai precizitás és harmónia teremtés szembeötlő példája. Sírsztéléje lehetne azon nagyon míves kreatív szépségeknek, amelyek a jelentőség körüli zsűrori harcok közepette hullottak el.

________________________________________________

Hadd zárjam az eszmefuttatást egy végső konzekvenciával:
Éljen a kreativitás, a formai lelemény, le az ideológiai belemagyarázásokkal és a civilizációs, az erkölcsi meg még miminden féle demagógiával!

Related Articles

Egy Klikkhez tartozunk!

5,490RajongókTetszik
197KövetőKövetés
674FeliratkozóFeliratkozás

Latest Articles